7. A sz�k�s





A febru�ri hideg minden kellemetlens�g�t hõsiesen �llt�k a hatalmas f�k, melyek kopaszon magasodtak a k�ria nagy parkj�ban. N�ma str�zs�i voltak a nemesi h�znak, m�r hossz� �vek �ta õrizt�k hûs�gesen rejtek�t. Kevesen tartoztak a kiv�lts�gosok k�z�, akik bebocs�t�st nyerhettek a m�ves vaskapun. Kevesen voltak, de mind �sszetartoztak, egy eszme hajtotta õket. K�z�s volt a c�ljuk, k�z�s volt uruk, �s mindezt az egys�get jelk�pezte karjukon a b�lyeg.

Az ut�bbi idõben �jra meg�l�nk�lt a h�z forgalma. Titkos t�rgyal�sok, k�tes megegyez�sek k�vett�k egym�st. Draco fizikai k�nt �rzett, amikor a s�skahad ki-bevonul�sa ut�n megl�tta apja diadalittas �br�zat�t. Tudta, hogy ez mit jelent: gyõzelmet nekik, �s vesztes�get a m�sik oldalnak.

Draco a k�t oldal k�z�tt lebegett. Nem tartozott sehova, �s ez sokkal rosszabb volt mindenn�l. �gy �rezte mag�t, mint akit kivetett mag�b�l a vil�g. Selejtes egy�nk�nt sodr�dott egyik partr�l a m�sikra. Az egyik oldal ugyan t�ls�gosan t�rt karokkal v�rta, õ m�gis k�ptelen volt beleragadni abba a mocsokba, amit felk�n�lt. Minden porcik�ja tiltakozott ellene, de nem volt el�g ereje ahhoz, hogy elszakadjon tõle. Hogy f�lt volna apj�t�l, vagy nem volt el�g elt�k�lts�ge a m�sik oldal ir�nt, azt nem tudta eld�nteni, de k�ptelen volt ler�zni l�b�r�l a b�kly�t, amit apja �s a S�t�t Jegy r�akasztott.

Hi�ba v�rta kereszttestv�re l�togat�s�t teli rem�nyekkel, igazi seg�ts�get nem kapott tõle sem. B�ztatta a folytat�sra, pedig õ att�l rettegett a legjobban. Eddig m�g semmilyen komoly akci�ban nem kellett r�sztvennie, de apja m�r pedzegetett egy igazi „beavat�” feladatot. El�g volt ismernie a kor�bbi sz�rnyû porty�z�sok r�szleteit ahhoz, hogy sejtse, sz�m�ra is valami mugli-leck�ztet�s v�r. K�nz�sok �s megsz�gyen�t�sek. Tudta, hogy k�ptelen lenne b�rkit is b�ntani k�z�l�k, hiszen m�r maga a mugli sz� is teljesen m�s �rtelmet kapott, mi�ta Hermione a sz�v�be f�rkõzve felnyitotta a szem�t. Valeriana szavai visszhangzottak f�l�ben:

„… Hermione is b�zik benned!”

Hogyan is lenne k�pes b�rmit is tenni s�t�t ura nev�ben, mikor a szeretett l�ny arca lebeg �jjel-nappal szemei elõtt? H�nyszor megjelent elõtte az a sz�rnyû reggel, amikor zokogva csimpaszkodott bel�, amikor t�voz�sa elõtt m�g v�gyakozva n�zett r�!

Akkor igyekezett magabiztosnak tûnni. Elhat�rozta, hogy kapcsolatuknak v�get vet, kit�rli eml�keibõl a l�nyt, hiszen ellens�ges oldalon �llva csek�ly es�ly�k van a szerelemre. Egy vil�g, egy n�zet v�lasztja el õket egym�st�l, �s az a sz�rnyû b�lyeg, melyet m�r õ is a karj�n visel.

�lmatlanul h�nykol�dott �gy�ban, mint minden �jszaka. Annak a napnak a sz�rnyû eml�ke k�s�rtette folyton. Szemei elõtt sz�mtalanszor jelentek meg a s�t�t tal�ros alakok. Szoros k�rt alkotva vett�k õket k�r�l, mintha esetleges sz�k�s�ket akart�k volna megakad�lyozni. Tudta, hogy apja is ott �ll a sorban, �s õt figyeli. Mert biztos volt benne, hogy sz�m�ra teljesen nyilv�nval�, melyik �larc rejti egyetlen fi�t. Szinte mag�n �rezte szigor� tekintet�t, f�l�ben hallotta rideg hangj�t:

„Viselkedj a nevedhez m�lt�n! Egy Malfoy nem mutatja ki �rz�seit!”

Az ut�bbit igyekezett val�ban komolyan venni, legal�bbis, ami azokat az �rz�seket illette, amiket ebben a t�rsas�gban jobb volt eltitkolni.

A k�r�l�tte �ll�k megbabon�zva n�ztek az elõtt�k magasod� m�gusra, akinek rusnyas�ga fel�lm�lt minden elk�pzel�st. Draco undor�t szerencs�re j�l takarta �larca. Annyi fantasztikus dolgot mes�lt apja a Nagy�rr�l, de k�lsõ jegyeit sohasem m�ltatta. Pedig az sem volt kev�sb� figyelemre m�lt�, mint k�pess�gei. S�padt bõre pergamenk�nt fesz�lt arc�ra, a koponya minden apr� r�szlet�t pontosan megmutatva. Az orra apr� volt, ink�bb csak k�t ny�l�s. Legijesztõbb m�gis a k�t szeme volt, mely v�r�sen p�szt�zott v�gig a t�rsas�gon.

- K�sz�ntelek titeket! – sz�lalt meg r�misztõ hangj�n, melyet Draco ink�bb mag�nak a S�t�nnak k�pzelt volna el, mint sem a vil�gmegv�lt�sra k�sz�lõ m�gusnak, az õ leendõ ur�nak. – Nagy megtiszteltet�sben lesz most r�szetek! Olyan aj�nd�kot kaptok tõlem, melyet csak az arra �rdemeseknek osztogatok. Becs�lj�tek h�t meg magatok!

Elindult fel�j�k. L�lekbehat� tekintete r�vid idõre elidõz�tt az egyforma arcokon. Csak egy-k�t szavas megjegyz�seibõl lehetett sejteni, hogy ezek az �larcok csup�n egym�st�l rejtik el az arcokat, sz�m�ra nem jelent akad�lyt, hogy megtudja, ki is rejtezik m�g�tte. Mik�zben szem�t le sem vette r�luk, hossz�, g�cs�rt�s ujjaival lassan feltûrte tal�rja ujj�t. J�l l�that�v� v�lt a koponya, sz�j�ban a k�gy�val.

A sz�npadias mozdulatok egy�rtelmûen jelezt�k, hogy mi fog k�vetkezni.

Draco mellett a t�bbi hasonl� sors� fiatal reszketõ k�zzel ny�lt k�penye ujja fel�.

- Nem azt ostob�k! – rivallt r�juk Voldemort, mire minden k�z megdermedt. – A jobbat h�zz�tok fel! Ti a m�sodik gener�ci�hoz tartoztok!

A riadt alakok leengedt�k karjukat, majd idegesen tett�k szabadd� jobbjukat. Draco is k�vette p�ld�jukat, hiszen tudta, innen nincs vissza�t, v�gig kell csin�lnia.

Voldemort odal�pett a legsz�l�n �ll� �jonchoz, majd megemelte karj�t, �s saj�tj�t hozz�nyomta �gy, hogy a Jegy t�k�letesen illeszkedjen bõr�hez. Egy emberk�nt figyelte kettõs�ket mindenki. A k�rben �ll�k pontosan tudt�k, hogy mit �rez a felavatott, hiszen �testek m�r rajta. Akik viszont m�g elõtte voltak, idegesen lest�k, hogy mi fog t�rt�nni.

Draco csak annyit l�tott, hogy az �larc al�l kikandik�l� szemek fennakadnak, a fekete k�peny meg reszketni kezd. A k�vetkezõ pillanatban azonban egy �les sikoly t�rte meg a fesz�lt csendet. Egy l�ny volt. Mikor a kapcsolat megszakadt, zokogva rogyott t�rdre. Voldemort �gy l�pett el tõle, mintha semmi sem t�rt�nt volna.

A k�vetkezõ kiss� �dzkodva emelte fel karj�t, de a Nagy�r erõs r�nt�ssal m�ris elkapta, �s alkarj�hoz tapasztotta. A fi� ny�sz�rg�tt, de tartotta mag�t.

Draco r�m�lten figyelte t�rsait, akik hol ord�tottak, hol csak csendben jajgattak, hol el�jultak. Az�rt akadt olyan erõs is k�z�tt�k, aki sz� n�lk�l �llta. Ilyenkor Voldemort szem�ben valami elismer�sf�le csillant, de azt�n m�r l�pett is tov�bb.
Ahogy egyre k�zeledett, Dracot fojtogatni kezdte a menek�l�si v�gy. Nem att�l f�lt, ami annyif�le �rz�st keltett t�rsaiban, hanem a v�glegess�g �s a visszaford�thatatlans�g riasztotta meg. �gy �rezte, ezzel a Jeggyel val�ban megpecs�telõdik az �lete, �s nem lesz m�dja t�bb� v�lasztani. Az az �t, melyet Hermione nyitott meg sz�m�ra, t�bbet nem lesz el�rhetõ, a Jegy egyszer, s mindenkorra lez�rja kapuj�t.

Amikor Voldemort meg�llt elõtte, Piton szavai mentsv�rk�nt csend�ltek fel f�l�ben:

„Azt�n m�g mindig r��rsz eld�nteni, hogy melyik oldalt v�lasztod, hogy kit akarsz szolg�lni!”

V�laszthat? H�t nyitva marad a kapu? Igen, lehets�ges! Ha nem is t�rva, de r�snyire nyitva megadja a bel�p�s lehetõs�g�t!

Ez a gondolat megk�tszerezte �nbizalm�t, �s b�tran ny�jtotta karj�t a m�gus fel�. Amit azonban a k�vetkezõ percben �rzett, fel�lm�lt minden k�pzeletet. Bõre, mint egy k�pl�keny anyag megny�lt, �s egyes�lt Voldemort�val. Megfoghatatlan volt, amit �rzett, de m�r tudta, hogy nem egyszerûen f�jdalom okozta t�rsai rosszull�t�t, hanem a f�lelem.

A f�jdalom nem k�nozta, a k�n nem volt f�jdalmas. M�gis ord�tani b�rt volna att�l a test�t el�raszt� szenved�stõl, amit ez a pillanatnyi kapcsolat okozott. Nem csak bõr�k v�lt eggy�, hanem ereik l�ktet�se.

Szinte �rezte Voldemort pulz�l� v�r�t, ami m�regk�nt hatolt sejtjei fel�.

Lehunyta szem�t, �gy �llta a k�nt. Nem akart gyeng�nek mutatkozni!

Nem akarta megadni senkinek az �r�met, hogy õt szenvedni l�ssa. A h�nyinger �s a sz�d�l�s azonban egyre erõs�d�tt. Att�l tartott, hogy m�r nem b�rja tov�bb, amikor Voldemort v�gre elengedte karj�t.

Ekkor kinyitotta szem�t, �s tekintete tal�lkozott a nagy m�gus�val. Õt figyelte, mintha meg akarn� fejteni gondolatait. Draco elt�k�lten �llta pillant�s�t, szemei pedig ezt s�gt�k:

- Tied vagyok! Ezt akartad nem?- Voldemort szemei �sszeszûk�ltek, ajkai sz�l�sra ny�ltak, de azt�n ridegen tov�bbl�pett.

Draco fels�hajtott: h�t v�gre t�l van rajta. Nem n�zett le karj�ra, b�r tudta, �rezte, hogy a Jegy m�r ott vir�t rajta.
Nem akarta l�tni, mint ahogy k�sõbb sem. Az a Jegy nem az õ r�sze, csak odaerõszakoskodta mag�t, r�erõltett�k! Tudta, hogy k�ptelen lesz megfelelni neki. Ez a vil�g nem az õ vil�ga, nem tudott azonosulni vele. Apja szavai is �resen csengtek, amikor bel�ptek a bej�rati ajt�n:

- B�szke vagyok r�d, fiam! Igazi Malfoyk�nt viselkedt�l!

Hossz� �vek sor�n h�nyszor �h�tozott hasonl� elismer�s ut�n! Mit meg nem adott volna az�rt, hogy hallja ezeket a szavakat! Apja sohasem volt el�gedett vele, b�rmit is tett. Hi�ba k�szk�d�tt, soha nem m�ltatta dics�rõ szavakkal egyetlen teljes�tm�ny�t sem. Most, mikor v�gre megt�rt a j�g, amikor l�thatta b�szke mosoly�t arc�n, m�r egy�ltal�n nem �rdekelte ez. Nehez�re esette visszamosolyognia r�, amikor legsz�vesebben arcon k�pte volna mag�t.

Napokig csak holdk�rosk�nt j�rk�lt a lak�sban, vagy ki sem l�pett szob�j�b�l. Rettegett, hogy egyszer csak az az �tkozott Jegy majd t�bbet is fog k�v�nni tõle, mint hogy viselje. F�lelme nem is volt alaptalan. Apja lelkesen ismertette vele a tervet, mely r� �s m�g n�h�ny kezdõre v�rt. Azt mondta, sima �gy, egyszerû munka lesz. �gy besz�lt r�la, mintha holmi takar�t�sr�l lenne sz�. Persze, ha �gy vessz�k, nem is volt ez m�s: s�pred�k-takar�t�s. De kik is ezek a s�pred�k? �rtatlan var�zsl�k, m�g �rtatlanabb gyerekei. Olyan emberek, ak�rcsak õ, vagy b�rki m�s. Nem akart r�szt venni ebben a m�sz�rl�sban!

D�h�sen dobta le mag�r�l a takar�t, �s kipattant az �gyb�l. Sz�ja kisz�radt, sz�ve hevesen kalap�lt, h�nyinger ker�lgette. Majd sz�tvetette a menek�l�si k�nyszer. Mindegy, hogy hova, csak menjen, vigy�k l�bai! M�r att�l megk�nnyebb�lt, amikor szob�j�b�l kil�pett. A folyos�n bizonytalanul n�zett k�rbe. Apr� m�csesek vil�g�tott a falon, a festm�nyek lak�i b�k�sen szuny�k�ltak. Az otthon! A h�z, ami eddig
mened�ket, biztons�got jelentett, most ridegen, idegen�l vette k�r�l minden tulajdon�val egy�tt.

Elindult a l�pcsõ fel�, tekintete egy pillanatra, a szemk�zti ajt�ra siklott, mely m�g�tt kereszttestv�re szob�ja helyezkedett el. Tiltott helys�g volt ez sz�m�ra mindig, m�gis gyerekkor�ban t�bbsz�r besz�k�tt oda.

Nem volt ott semmi k�l�n�s, m�gis vonzotta az ismeretlen. Egy olyan l�ny szob�ja volt ez, akit sohasem ismert, akirõl senki nem besz�lt, m�gis f�ltve õrizt�k eml�k�t, mint egy kincset. F�lt�keny volt erre az ismeretlen l�nyra, �s gyûl�lte, ami�rt sz�lei sz�v�ben valami titokzatos �rz�seket keltett l�te.
Kinyitotta az ajt�t, �s bel�pett. Igazi l�nyszoba volt: baldachinos �gy macival a k�zep�n, bab�k a polcon, vir�gos f�gg�ny az ablakon. Ez a szoba mindig �gy n�zett ki, az �vek alatt semmi sem v�ltozott. Csak hogy akkor nem ismerte a lak�j�t. De most ismeri egy�ltal�n?

Ny�ron a lehetõ legrosszabb pillanatban jelent meg a semmibõl, �s f�rkõz�tt �jb�l az �let�kbe. Apja t�voll�te, az azkabani fogs�g �rny�ka megviselte õt is, ak�rcsak anyj�t. Ebbe a kusza �rz�sekkel teli otthonba telepedett le ism�t, �s �gy tett, mint aki haza�rkezett. L�te v�gk�pp elviselhetetlenn� v�lt, amikor beavat�sa ut�n szembes�lt sz�lei szem�ben megjelenõ b�szkes�ggel. Fogs�g�b�l visszat�rt apja k�l�n figyelmet szentelt neki, �s ettõl csak m�g jobban gyûl�lte.

Le�lt az �gyra, �s kez�be vette a nagy macit. Elm�l�zva n�zett kopott gombszemeire.

Azon a ny�ron sok minden megv�ltozott. Elõsz�r apja hi�nya tette bizonytalann�, azt�n Valeriana megjelen�se, v�g�l a csal�djukban bek�vetkezett v�ltoz�sok. Tal�n m�r akkor elindult benne valami, amit azt�n Hermione ir�nti szerelme tett teljess�. Tal�n m�r akkor megingott hite abban a vil�gban, amit apja �p�tett fel sz�m�ra. A k�nyvt�ri est�k csak felnyitott�k szem�t, hogy tiszt�n l�thassa, mi is az, ami k�r�lveszi. Hazugs�gok, t�vhitek vett�k k�r�l, mint egy magas b�stya, �s lassan r�d�bbent, hogy semmi sem az, aminek l�tszik. Egyik legnagyobb meglepet�s az volt sz�m�ra, hogy Valeriana, ak�rcsak Piton, a Fõnix Rend tagja. Apj�t�l m�r hallott errõl a szervezetrõl kor�bban. �gy tudta, hogy tagjai gondosan megv�logatottak, �s csak az arra �rdemesek ker�lhetnek k�z�j�k. Vajon Dumbledore, aki ennek a Rendnek az �l�n �ll, tudja-e, hogy Valeriana �s Piton hal�lfal�k? Ha igen, akkor m�gis hogyan lehets�ges ez? Dumbledore b�zik benn�k, annak ellen�re, hogy tudja, kik is val�j�ban? Vajon benne is megb�zna?

Visszatette a macit, �s izgatottan pattant fel az �gyr�l. Az �tlet hirtelen pattant ki fej�bõl, de tudta, ez az egyetlen megold�sa.

Visszasietett szob�j�ba, �s kapkodva dob�lta le mag�r�l fekete selyempizsam�j�t, majd fel�lt�z�tt. T�tov�n n�zett k�r�l. A polcokon sz�mos eml�ket õrzõ csecsebecse sorakozott, szekr�nye telis tele dr�ga holmikkal. Most mind �rt�ktelenn� v�lt, nem akart semmit sem mag�val vinni. Csak felkapta k�peny�t, zseb�be s�llyesztette p�lc�j�t, �s a k�vetkezõ percben m�r a l�pcsõn haladt lefel�.

�vatosan l�pkedett, nehogy fel�bressze az alv� portr�alakokat, vagy a mindig k�szen �ll� man�kat. Nagy gyakorlata volt m�r ebben, hiszen j� p�rszor megj�rta az utat �jszak�nk�nt, amikor bar�taival l�gott valahol.

Magabiztosan haladt az alagsor fel�. Hossz�, keskeny l�pcsõsor vezetett le melynek falakait sz�rk�re sz�nezte a f�kly�k f�stje. L�ptei visszhangzottak az �jszakai csendben, de azt�n egy p�lcamozdulattal ezt a probl�m�t is megoldotta. Biztons�gban haladhatott tov�bb.

Egy idõ ut�n a f�kly�k megszûntek, egy alig haszn�lt folyos�rendszerhez �rkezett. Pontosan tudta, hogy hova kell mennie, ak�r a s�t�tben is megtal�lta volna a helyet, ahova tartott, m�gis f�nyt var�zsolt p�lc�ja v�g�re, �s �gy haladt tov�bb.

Izgatott volt. Nem a sz�k�stõl tartott, hiszen ezt megtette m�r t�bbsz�r is, ha nem is ilyen c�llal. F�lt a vil�gt�l, ami odakint v�rta.

Tudta, hogy mikor �tl�pi a k�ria kapuj�t, azzal lez�rja eddigi �let�t, �s egy �j kezdõdik sz�m�ra. Ez azonban nem csak �j volt, hanem idegen �s bizonytalan is. M�gis ink�bb a bizonytalant v�lasztotta, mint azt, ami apja mellett v�rta.

Meg�llt az egyik folyos� k�zep�n. Meg�rkezett. Kez�t a falra tette, mire az �ttetszõv� v�lt, �s õ k�nnyed�n �tl�phetett rajta. Egy szûk j�ratba �rkezett, melynek v�g�n egy csap�ajt� volt. Felnyitotta, �s kil�pett a szabadba.

A szabads�g elsõ szele csapta meg arc�t. Tudta azonban, hogy az igazi szabads�g odakint v�rja, a kapun t�l.

Erõteljes, nagy l�ptekkel haladt tov�bb az �sv�nyen, mely j�t�kony s�t�ts�gbe borult a csillagtalan, felhõs �g alatt. A magas f�k komoran n�ztek le r�, g�cs�rt�s �gaik meg-meghajoltak a sz�lben, mintha karmos kezekk�nt kapn�nak a sz�kev�ny ut�n.

�gy t�pte fel a kaput, mint f�sttõl fuldokl� az ablakot. Elhagyta h�t a h�zat, a birtokot �s mindent, ami a s�t�ts�ghez k�t�tte. Elindult a rem�lt f�ny fel�, ami halov�nyan pisl�kolt a bizonytalan, tekerv�nyes labirintus v�g�n.

Alig v�rta, hogy el�rje a kispadot, ami a v�delmi gyûrû hat�r�t jelezte, �s dehoppon�lhasson. Sohasem hoppon�lt m�g apja n�lk�l, m�gsem �rzett egy csepp f�lelmet sem. A felnõtt�-v�l�s egyik m�rf�ldk�ve volt ez. Az elszakad�s �s az �n�ll�s�g elsõ l�p�sei.

Levegõ ut�n kapkodva, izgatottan torpant meg a pad elõtt. Messze, a t�volban a mugli-falu kandel�berei pisl�koltak a s�t�tben, a templom tornya pedig, mint a mindens�g biztos pontja vil�g�tott a telep�l�s k�zep�n.

Koncentr�lt. Tudta, hogy most nem t�vedhet, nem ronthatja el. Mag�ra hagyatva, egyed�l kell hoppon�lnia. Olyan volt ez, mint egy mad�rfi�ka elsõ vad�szata a sokadik k�z�s kirep�l�s ut�n. Az elsõkn�l m�g �v� szemek figyelik, de azt�n m�r csak �v� a felelõss�g.

„Roxmorts, Roxmorts, Roxmorts…” – hajtogatta mag�ban, mik�zben a pontos r�szletekre pr�b�lt �sszpontos�tani. �s siker�lt! Boldog, megk�nnyebb�lt s�haj hagyta el ajk�t, amikor �ps�gben, pontosan oda �rkezett meg, ahova k�v�nta.

Az egyik nehez�n m�r t�l volt. Most k�vetkezett tal�n a legkock�zatosabb r�sze v�llalkoz�s�nak: bejutni Roxfortba, �s felkeresni, majd meggyõzni Dumbledore-t.

Sz�v�nek zakatol�sa elnyomta az �jszaka neszeit. Egy darabig nem hallott m�st, mint saj�t kapkod� l�gz�s�t.
De azt�n, amikor megnyitotta az �reg kaput, �s bel�pett rajta, az iskola apr� õrei siv�tva rebbentek fel a bokrok rejtek�bõl. T�bb sz�z conroller sz�llt fel a levegõbe, hogy a betolakod� �rkez�s�t jelezze. Draco �szt�n�sen kapott f�l�hez, megb�n�totta a hirtelen t�madt hangzavar. Ismerte ezeket a l�nyeket, de eddig m�g sohasem tapasztalta ennyire jelenl�t�ket, hiszen Roxfort di�kjak�nt bej�r�sa volt az iskola ter�let�re. H�t ez az, csak volt! Most az ellens�g k�p�ben hatolt be az iskola ter�let�re!

A siv�t�s egy idõ ut�n abbamaradt, csak a bokrok recseg�s�t, zizeg�s�t lehetett hallani, ahogy a controllerek visszahelyezkedtek õrhely�kre.

Draco le akarta engedni kezeit, de nem b�rta. L�pni akart tov�bb, de k�ptelen volt r�. Riadtan akart ord�tani, de nem hagyta el hang az ajk�t, sõt, m�g megnyitni sem b�rta. J� n�h�ny m�sodpercnek kellett eltelnie, mire r�j�tt, hogy dermesztõ �tokkal s�jtotta valaki. M�g sohasem volt r�sze hasonl� �rz�sben, b�r j�maga m�r sokszor k�ldte ezt az �tkot a gyan�tlan h�ziman�kra, majd kacagva g�nyolta tehetetlens�g�ket.

Most cseppet sem volt kedve nevetni. Csapd�ba esett vadnak �rezte mag�t, �s v�rta, hogy a vad�sz megjelenjen. A vad�sz pedig nem k�slekedett.

- Nocsak! Draco Malfoy! Csak nem honv�gyad van? – jelent meg elõtte Charlie Weasley g�nyos k�pe.

Draco egybõl megismerte. M�g akkor is r�j�tt volna, hogy ki �ll vele szemben, ha nem futottak volna kor�bban �ssze a Miniszt�riumban, amikor Charlie az �ccs�t, õ pedig apj�t l�togatta meg. A fi� mag�n viselte mindazokat a jeleket, ami az �sszes Weasley-t egys�gess� tette: v�r�s haj, bamba pofa. Draco f�l�ben visszhangzottak apja g�nyos szavai, valamint saj�t ep�s megjegyz�sei is, amivel Ron Weasley-t rendszeresen illette.

- Akkor most elmegy�nk Dumbledore professzorhoz! – mondta Charlie, majd a dermedt fi�t egy p�lcaint�ssel a levegõbe emelte.

Draco ak�r el�gedett is lehetett volna, hiszen pont az�rt j�tt a Roxfortba, hogy Dumbledore-ral besz�ljen, m�gis sokf�le jelzõvel lehetett volna jellemezni akkori lelki�llapot�t, csak azzal nem, hogy el�gedett. Az a szobor, amit akkor megtestes�tett, val�sz�nûleg apr� darabokra hullott volna sz�jjel att�l a m�rhetetlen d�htõl, ami sz�tfesz�tette, ha t�rt�netesen nem h�sv�r ember lett volna.

Elindultak, kereszt�l a parkon. Elõl vonult Draco szobra n�h�ny centim�terrel a talaj f�l�tt, m�g m�g�tte diadalittas k�ppel Charlie Weasley k�vette.