A nap már bontogatta szárnyait, mikorra Hermione ágyba került. Sokáig forgolódott, hallgatta szobatársai egyenletes szuszogását, mikorra elnyomta az álom. Aztán újból és újból felébredt és hosszú órák teltek el így. Ez a hűvös decemberi éjszaka nagyon nagy hatással volt rá. Kezdett rádöbbenni, hogy Malfoy valójában egy szívtelen, érzéketlen ember, akinek senki és semmi nem szent. De amint lecsukódott a szemhéja, látta maga előtt a fiút. Újra és újra felrémlett benne az, ahogyan megcsókolta őt. Ilyenkor gondolatait Antonio felé próbálta terelni, de nem sikerült. Úgy érezte, jól tette, hogy felpofozta Malfoyt, de jól tudta, hogy ez a fiú soha, semmit nem köszönne meg neki. Ráadásul, valószínűleg nem dobta fel a csók se. Aztán azon kezdett töprengeni, hogy vajon visszatudta-e vinni a bájitalokat Pitonhoz…

A reggel hamar elérkezett és az évszakhoz képest feltűnően jó idő volt. A Nagyterembe menet összefutott Harryvel és Ronnal.
- Fáradtnak látszol. Rosszul aludtál? – kérdezte aggódó tekintettel Harry.
- Én nem is látom úgy. – szólt közbe Ron, aki ilyenkor csak azt venné észre, ha a manók elfelejtenének ételt rakni az asztalra.
Hermione zavartan köhintett egyet.
- Nem tudtam elaludni. Hosszú volt az éjszakám. Sokáig írtam a rúnaismeret házi dogát. – felelte a lány.
Antoniot meglátva egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén. A fiú már evett. Hermione lassan közelített hozzá, majd kezeivel lassan eltakarta a véla szemét.
- Kicsim… - mondta szenvedélyes hangon Antonio.
Ajkaik sokáig játszadoztak egymással, aztán forró csókban forrtak össze.

A terembe ekkor lépett be Draco Malfoy, most gorillái nélkül. Látszólag nem volt túl jó hangulatában, mindenkit félrelökött, aki az útjába került. Tekintete egyből a szerelmespárra szegeződött. Szíve lüktetni kezdett, idegesen próbált másra koncentrálni. Leült a mardekáros asztalhoz, szembe a két fiatallal. Próbált enni, de nem ment le semmi a torkán.

Hermione megcirógatta kedvese arcát, de véletlenül átpillantott a mardekáros asztalhoz. Egyenesen a szőke fiú szemébe. Testét újra elöntötte az a lehetetlen érzés. Ajka kissé kinyílt ahogy eltűnődve bámulta Malfoyt. Draco sem kapta el tekintetét, hosszú másodpercekig még pislogni sem tudott. Megijedt. Ő nem AKARJA nézni Grangert, de valami félelmetes erő arra KÉNYSZERÍTI, hogy nézze. De miért? Végül mégis ő kapta el a tekintetét.

Hosszú hónapok teltek el, mire ismét beszélgettek egymással. Az ellenségeskedés persze nem hagyott alább, sőt, egyre fokozódott. Dumbledore programja sikeresnek bizonyult az igazgató szerint, ezért kisebb bulit rendezett ennek örömére a parkban.

Hermione nem készülődött túl sokat. Mikor kilépett az ajtón, arcát megcsapta a lágy tavaszi szellő és lépteit megszaporázta. Halk zenét hallott a tó felől. Ahogy közelebb ért, gyönyörű látvány fogadta. A tó körbe volt rakva fáklyákkal és hattyúk úsztak a sima víztükrön. A diákok táncoltak, nevettek, ettek-ittak. A szerelmesek sugdolóztak. Hermione szíve összeszorult. Szeme Antoniot fürkészte, a fiú azonban nem volt sehol. Az irányt Harryék felé vette, akik egy bokor mellett telepedtek le. Ron arca kipirult a sok vajsörtől, de Harry sem volt már szín józan.
- Gyönyörű vagy. – bókolt a barna hajú fiú Hermionenak.
A lány pajkosan felhúzta a szemöldökét, és dobott egy puszit a fiú felé. Erre mindhárman elnevették egymást.
- Nem láttátok Antoniot? – kérdezte hirtelen a lány.
Ron arca elkomorult és kérdő pillantást vetett Harryre.
- Találkoztunk vele. Szerintem nem ivott túl sok semlegesítő bájitalt… A mardekárosok felé ment… Remélem nem öli meg Malfoyt. – próbálta oldani a hangulatot Harry.
- Ne haragudjatok. Megkeresem. – felelte a lány.

Szíve idegesen zakatolt. Útközben összetalálkozott a legtöbb emberrel, akiket mondjuk úgy, nem szívlelt. Dracot azonban nem látta sehol. Ez a tény, még jobban felzaklatta. Már jóval elhagyta a tavat, egyre közeledett a Tiltott Rengeteghez, mikor egy halk női hang ütötte meg a fülét. Majd tisztán halotta, hogy a lány érzékien felsóhajt.
- Folytasd… kérlek. – kérlelt valakit a lány.
Hermione-nak ismerős volt ez a vinnyogás. Le merte volna fogadni, hogy Pansy Parkinsonhoz van szerencséje. A következő pillanatban egy kéz érintette meg a csuklóját. Draco Malfoy. Rajta is látszott, hogy túl volt már néhány üveg vajsörön, vagy ki tudja mit iszik egy Malfoy…
- Gyere el innen, Granger. – mondta érdekes hanglejtéssel Draco.
Szürkéskék szeme most inkább sajnálatot tükrözött, mint sem utálatot. Ezt az arcát még soha nem mutatta meg neki a fiú.
- Nem szeretnék elmenni. Antoniot keresem. – mondta aztán hangja elhalt…

- Megőrjítesz… - lehelte egy hang. Hermione lemerevedett és úgy érezte, mintha valaki tőrt forgatna a szívében. Nem törődve Dracoval, elkezdett rohanni. Nem tudta, hová megy és mit fog tenni. Nem volt értelme semminek. Ebben a pillanatban szívesen meghalt volna. Megcsalta őt. Antonio megcsalta őt. Arcán kövér könnycseppek futottak végig és keservesen sírni kezdett. A keserű gondolatokból egy ismerős hang zökkentette ki.
A szőke fiú hanyagul lehajította a földre talárját, így csak egy csíkos vászonnadrág és egy fekete ing maradt rajta. Hermione üveges tekintettel nézte a jelenetet. De mikor rápillantott Malfoy arcára, újra végigfutott testén az érzés, amit senki más nem váltott ki belőle.
- Te meg mit keresel itt? Holnap majd lesz miről beszélni, mi? – gúnyolódott Hermione.
Draco most halkan szólalt meg.
- Pansy a barátnőm volt. – felelte szomorúan. – Csak nem jártunk olyan nyilvánosan, mint TI. – magyarázta éllel a hangjában. Kérsz egy kis whisky-t? - nyújtott egy egész üveggel Hermione felé a fiú.
A lány felvonta szemöldökét.
- Mugli italt iszol? Nevetséges! Hová lett a világ?! – nevetett keserűen Hermione, de hirtelen rádöbbent, hogy folyamatosan provokálja Dracot.
Elvette az üveget, melynek a fele már elfogyott és hosszan ivott belőle. Pár perccel később kellemes bódulat töltötte el érzékeit.
A lány kissé spicces állapotba került. Draco eltűnődve nézte a kipirult arcot, a szétborzolt hajat. Megint itt vannak, kettesben. És most sem tud egy értelmes szót sem kinyögni Grangernek. Pedig érezte, hogy kellene…
- Granger… valamit tudnod kell…! – mondta halkan Malfoy.
- Ugyan, aranyvérű, nem tudsz újat mondani. – nevette ki harsányan a fiút.
- Legyen így… GRANGER! – megnyomva a lány nevét.
Hermione felkapta a fejét és egyenesen a szürkéskék mélységbe nézett. Most is elveszett benne.
- Nevetséges, amit csinálsz! – rázta a fejét a griffendéles lány.
- Mire gondolsz? – kérdezte Malfoy.
- Ne nézz így rám! Soha többé! Érted?!! – üvöltötte a következő pillanatban a lány.
A szőke ifjú csak megrázta a fejét, majd felnézett az égre és szeme egy pillanatig megakadt az égbolton.
Draco ezután jó hosszan ivott a whisky-s üvegből. Agyában kavarogni kezdtek a gondolatok, és mikor rápillantott a lányra felrémlett előtte az a csók… Kezét végigsimította arcán, letörölve a gyöngyöző verítéket. Haját hátrasimította, mint régen és csak ezután válaszolt Hermione-nek.
- Nem tudok máshogy nézni, Granger!
A lány lecsukta szemét, majd fejét hátrahajtva próbálta elkerülni az igéző szempárt. Nem, ő nem akart ránézni Malfoyra. Nem nézhet másképp rá! Nem nézhet úgy rá, mint egy helyes srácra, mert ők, míg élnek örökké ellenségek lesznek.
- Mondd, miért nem akartad, hogy lássam Antoniot? – kérdezte hirtelen a lány.
- Nekem is rosszul esett. – felelte keserűen a szőke.
- Oda a jóhírednek, Draco Malfoy…
- Nem mintha érdekelt volna valaha is Parkinson… csak vele voltam. – magyarázta a dolgot a szőke, de hirtelen megakadt. – Bár, ezt nem veled fogom megvitatni, sár… sár…
Draco ököllel beleütött az egyik fába. Nem bírja kimondani. Nem megy.
- Sárvérű. – mondta egyszerűen, szinte közömbösen Hermione.
- Öh…Igen.
Malfoy felpillantott a lányra, aki újból könnyezett. Bár, próbálta eltakarni, hogy fáj neki ez a megszólítás, most nem ment. Annyi szomorúság érte az elmúlt egy órában, hogy nem bírta visszafogni könnyeit.
- Fejezzük be ezt a beszélgetést, Granger. Gyere, menjünk vissza a tóhoz.
Hermione felállt és szótlanul ballagtak egymás mellett. Draco a mardekárosokhoz csapódott, míg a lány visszament Harryékhez.

Harry és Ron csodálkozva figyelték a közeledő Hermionet. Látták, hogy kivel tért vissza.
- Mit kerestél te azzal a görénnyel? – kérdezte most már teljesen részegen Ron.
- Semmit. Van egy közös ügyünk. – sütötte le szemét a lány. – Antonio…
Harry szomorúan bólintott. Sejtette miről van szó. Ron azonban belekezdett egy hosszúnak igérkező monológba, de miután már harmadszorra akadt bele a nyelve a "görényfejű" szóba, inkább elhallgatott.

Az est további részében a két ellenség gyakran átpillantott a másik csoporthoz…