A tanítvány(I.rész)
Emily 2006.01.25. 20:46
- 24 évvel ezelőtt -
Perselus Piton szokásos suhogó fekete talárjában, kissé bosszús kifejezéssel az arcán haladt végig a Roxfort gazdagon díszített folyosóin Albus Dumbledore irodája felé. A professzor meg volt róla győződve, hogy ezúttal is - mint minden évben -, a sötét varázslatok kivédése tanárnak való jelentkezéséről lesz szó. A már jól megszokott rutin szerint valószínűleg a vén bolond már megint valami pancsert alkalmazott, s most századszor is közölni fogja vele, hogy más bájitaltantanár híján ismét nem lehet övé az állás. A professzor halkan szitkozódva haladt el egy csapat vidáman cseverésző griffendéles diák mellett, akik értetlenül néztek a varázsló után.
Piton kelletlenül mormolta el a jelszót a Dumbledore irodáját védelmező szobornak, majd nem sokkal később a már fájdalmasan jól ismert szobában találta magát. Az igazgató - arcán szokásos idegesítő mosolyával - vidáman fogadta a professzort. - Perselus, kérlek foglalj helyet. Miután Piton egy - a fogai közt kiszűrt - 'köszönöm'-mel eleget tett az idősebb varázsló kérésének, az bólintott és belekezdett mondandójába.
- Komoly ügyben hívattalak ma ide, Perselus. Egy feladattal szeretnélek megbízni. A jelek szerint Voldemort nem elégszik meg a Halálfalókkal, további támogatókra van szüksége. Az egyik kémünktől értesültünk a hírről, miszerint a Nagyúr szeretné állítólagos fennhatóságát Észak-Európára is kiterjeszteni, valamint a saját oldalára akarja állítani az ott és természetesen az Angliában élő vámpírokat is. Gondolom nem kell elmagyaráznom, mit jelentene ez számunkra.
Piton komoran bólintott. A vámpírok ősi, titokzatos teremtmények voltak. Többnyire a világtól elvonultan, klánokban éltek, s nem igen avatkoztak az emberek ügyes-bajos dolgaiba. Rengeteg titok övezte őket, s nem is igyekeztek ezeket megosztani sem emberrel, sem varázslóval. A Voldemort ellen vívott harccal kapcsolatban egyelőre nem foglaltak állást, azonban ha a Nagyúr fel tud nekik ajánlani valamit....
- Úgy vélem, a Putro nevet már ismered - folytatta az igazgató. Piton ismét bólintott. Aki egy kicsit is konyított a bájitalokhoz, ismerte a Putrok történetét. Az aranyvérű finn család az évszázadok során fantasztikus áttöréseket tett a mágia ezen területén.
- Értesüléseink szerint Sanna-Maria és Liisa-Vuokko, a család több mint kétszáz éve kitagadott legendás ikerpárja hosszas bújkálás után most a finn vámpírvilág élére tör. A testvérek egyelőre egy klánhoz sem tartoznak, de ha az információink helyesek, a nővérek a Vampyyrin Kirous nevű átok elleni bájital elkészítésén fáradoznak. Ha sikerrel járnak, tulajdonképpen elérik fajtájuk ősi célját: halhatatlanná és sebezhetetlenné válnak. Ha pedig ezek után Voldemortnak sikerül szert tennie támogatásukra.... - Dumbeldore nem fejezte be a mondatot, ám erre nem is volt szükség. Kis hallgatás után az igazgató folytatta.
- A feladat, melyet rád bízok, akár hónapokig is eltarthat, s kétségtelenül nem veszélytelen. Perselus, arra kérlek, utazz Turkuba és férkőzz az ikrek bizalmába, mint a tanítványuk. Akadályozd meg a bájital elkészítését. Bármi áron - az idősebb varázsló jelentőségteljes pillantást vetett a professzorra. Piton viszonozta azt, majd egy kis idő múlva felállt, s csak ennyit kérdezett:
- Mikor indulok?
|