Draco ugyanazt a tevékenységet végezte, mint a nap minden percében, azaz a falakat bámulta, mikor az auror ismét megjelent nála.

- Mit szeretnél Potter? – kérdezte.
- Tudod Malfoy, legszívesebben kidobnálak innen.
- Akkor miért nem teszed meg? – tudakolta a szőke fiú gúnyosan mosolyogva.
- Mert rohannál a halálfaló bandádhoz.
- Persze, apám tárt karokkal fogadna, ezt még te sem gondolhatod komolyan.

Harry keresztbe fonta a karjait.
- Akkor mégis mit akarsz tenni?
- Hát mérlegelve a mostani helyzetemet, semmit.
- Tegyük fel, hogy kiengedlek innen, akkor?
- Potter, mire megy ki ez az egész? – kérdezte Draco összeszűkített szemekkel.

Mégis mi a fenét akar tőlem ez?

- Arra vagyok kíváncsi, hogy tovább akarsz-e a harcolni a halálfalók oldalán.
- Nem áll szándékomban – mondta a fiatal férfi komoly hangon.
- De gondolom az aururokhoz sem állsz át.

Malfoy ezt már végképp nem értette. Nem elég, hogy Potter normális hangnemben beszél vele, most a további terveiről érdeklődik.

- Látod, ezen még nem gondolkoztam, de Weasley és a többiek biztosan szívesen fogadnának – mondta gúnyosan.

Harry erre csak lemondóan megrázta a fejét.

- Ne mások érdekeljenek.
- Te így megbízol bennem?
- Egyáltalán nem bízom meg benned.
- Hát akkor?
- Csupán feltételezem, hogy nem akarsz életed végéig itt peshedni. Én felvetettem valamit, vagy élsz vele, vagy nem, bár azt ne hidd, hogy egy hamar pálcát adok a kezedbe.
- Nem is gondoltam.
- Beszéltem Hermionéval.
- Mit mondott?
- Elhiheted, hogy ha azt mondta volna, hogy bántottad, most nem itt beszélgetnék veled.
- Potter annyira okosnak hiszed magad.
- Nem sok mindenre emlékezett az estéből, de amit elmesélt, az hasonló a te változatodhoz – folytatta Harry, úgy mintha meg se hallotta volna a szőke fiú megjegyzését
- Úgy látszik, mégse hazudtam.
- Malfoy, azt hiszem, itt az ideje valaminek – mondta az auror kissé szorongva.
- Mi az?
- Figyelembe véve a tényt, hogy nem bántottad Hermionét, és azt, hogy idehoztad, valamint, hogy a te érdemed, hogy életben van, azt kell, mondjam… - a fiúnak nehezére esett a mondat – köszönöm, és hálás vagyok neked.

Draco meghökkent a hallottaktól, erre aztán végképp nem számított. Még hogy Potter neki mond köszönetet? Jó persze idehozta Grangert, de hát akkor is… azért ezt mégsem gondolta volna.

Harry mikor látta, hogy Malfoy nem szándékozik megszólalni, hozzátette:

- Van valaki, aki beszélni szeretne veled.

A szőke fiú erre felkapta a fejét.

- Granger? – kérdezte, s reménykedett abban, hogy igen.
- Hermione. Úgyhogy gyere.

Harry kiengedte egykori iskolatársát maga előtt, biztos, ami biztos alapon, bár nem gondolta, hogy a fiú hátulról rátámad. Pár helyiséggel arrább az auror rámutatott egy ajtóra és jelzett a másik fiúnak, hogy menjen be. Draco vett egy mély lélegzetet, majd miután kopogott, benyitott a szobába.

Az első dolog, amit meglátott, az szemben lévő hatalmas ágyban fekvő Hermione volt. A lány, amint észrevette a belépő fiút feljebb tolta magát. Ez a mozdulat most már sokkal könnyebb és fájdalommentesebb volt számára, mint mikor Malfoy szobájában tartózkodott. A fiatal férfi úgy állt az ajtóban, mintha egy sóbálványátkot bocsátottak volna rá. Egyikőjük sem szólt semmit, csak mereven nézték egymást. A levegő is megfagyott körülöttük. A csendet végül Hermione törte meg.

- Szia.
- Szia – köszönt Draco is.
- Nem ülsz le?

A fiú erre egy széket húzott az ágy mellé, de azért eléggé tisztes távolságra.

- Szép szoba – mondta, miután körbenézett.

Az egyik oldalon egy hatalmas szekrénysor húzódott végig könyvekkel, fényképekkel és egyéb tárgyakkal. Az ablak alatt egy íróasztal állt, több székkel, a szoba másik ablakához viszont akadály nélkül oda lehetett menni, amiből a kilátás biztos az udvarra nyílik. A sarokban egy nagy fotel volt található több kisméretű párnával, mellette egy virágoszloppal. A falon több kép is lógott. Valamint egy ajtó is nyílt még a szobából. Több mint valószínű egy saját fürdőszobába.

- Igen, ez a legnagyobb, mondjuk az egész házon egy tértágító bűbáj van, szóval gondolhatod. Mindig is mondtam Harry-nek, hogy használjuk másra, de ő ragaszkodott hozzá, hogy az enyém legyen, és, amíg nem voltam itt, addig se alakították át. Azt mondta tudta, hogy visszajövök.

Hermione elhallgatott. Nem azért hívta ide Malfoy-t, hogy a szobájáról beszéljenek. Kicsit nevetségesnek érezte ezt a helyzetet. Mint két kamasz az első találkozáskor, olyan zavarban érezték magukat.

- Mit szeretnél mondani? – kérdezte Draco hirtelen.

Hermione erre lesütötte a szemét, majd a helyiség egy pontját kezdte el szuggerálni.

- Öhm… én… nem is tudom.

A fiú erre felhúzta az egyik szemöldökét.

- Akkor kérdezek én. Miért reagáltál úgy, mikor megláttál?

A lány ettől a kérdéstől félt. Talán mégsem ez a legmegfelelőbb időpont erre a beszélgetésre.

- Nem tudom, tényleg. Hirtelen reakció volt… Emlékeztetsz a kúrián történtekre – mondta a boszorkány, miközben szomorúan a fiúra pillantott. – Ne haragudj érte.

A fiatal férfi zavartan nézett a lányra. Hermione kér tőle bocsánatot tőle? Nagy szégyenérzett lett úrrá rajta. Hisz ő volt az, aki egyszer megütötte és megkínozta. Nem nézett a fiatal nőre, nem tudott ránézni. Rosszul volt magától

- Erre semmi szükség. Akinek bocsánatot kell kérnie az én vagyok, bár megbocsáthatatlan, amit tettem.

Hermione megborzongott a fiú hanglejtésétől. Soha nem hallotta őt így beszélni.
Draco egy mély levegőt vett, és folytatta.

- Ha nem csal az emlékezetem, már kértem, hogy bocsáss meg, de most még egyszer megteszem. Szörnyen érzem magam, mindazért, amit valaha is csináltam veled.

A lány majdnem a száját is eltátotta döbbenetében. Még hogy Draco Malfoy-nak bűntudata van miatta? Persze, bántotta őt, egész életében bántotta, de akkor is…

- N… ne beszéljünk róla – dadogta fiatal nő. – Mindent el akarok felejteni.
- De… - kezdte volna újból az ifjú Malfoy.
- Nem akarok.

A fiú bólintott egyet. Szóval nem bocsát meg neki, csupán úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ez az állapot cseppet sem tetszett Draconak.

- Kérdezhetek valamit? – tudakolta a fiú.
- Igen – hangzott a válasz.
- Beszéltem Potterral, és nem értem. Arról faggatott, mihez akarok kezdeni magammal. Azt is kérdezte, hogy átállnék e hozzátok, viszont azt is mondta, hogy egyáltalán nem bízik bennem. Tulajdonképpen, hogy is van ez? Valamennyire biztos, hogy bízik bennem, mert akkor nem mondta volna ezeket.

Draco várakozóan nézett a lányra, akin látszott, hogy igencsak elgondolkodott valamin.

- Tudod, vannak bizonyos dolgok, amiknek az ismerete csökkenti a bizalmatlanságot veled szemben.
- Még pedig?
- Nos azt hiszem, most már elmondhatom… A házat rengeteg védővarázslat védi. Köztük az, hogy ide csak jószándékú ember léphet be, sőt a ház is csak olyannak jelenik meg, akikben nincs gonoszság, kegyetlenség. Persze ez nem azt jelenti, hogy az itt lévő emberek megtestesült angyalok. Reméltem, hogy az jár a fejedben, hogy biztonságban legyünk, vagy valami ilyesmi - a lány abbahagyta a mondandóját, és mély lélegzetet vett.

Kezdett elfáradni Kicsit oldalra hajolt, hogy az éjjeli szekrényen lévő pohárért nyúljon. Mikor Draco látta, hogy a lány mire készül, felpattant, s odanyújtotta a lánynak. Ahogy Hermione el akarta venni a fiútól a vizet, ujjaik súrolták egymást. Hermionénak ekkor furcsa érzése támadt. A szíve mintha hevesebben vert volna, s kezdett melege lenni. Ezt mind ez az apró érintés váltotta volna ki belőle?

Draco érdeklődve figyelte a lányt szőke tincsei mögül. A boszorkány mintha zavarba jött volna.

- Köszönöm – mondta halkan a boszorkány.

Miután ivott néhány kortyot, folytatta.

- A szoba, ahol alszol, nos az valójában nem tartozik a házhoz. Még Piton és Harry fejlesztette ki, mikor kitört az igazi háború. A sebesültek miatt, hogy kiderüljön róluk milyen emberek. Ha már jobban lett valaki, oda vitték át. Tulajdonképpen olyan, mint a ház.
- Szóval először azért nem tudtam kijönni a szobából, mert el akartam tűnni innen. Viszont pár napja, mikor hozzád jöttem, kijutottam.

Draco eltűnődött. Talán több magában a jóindulat, mint ahogy azt ő gondolta? Hogy mit nem tud néhány varázslat. Szóval ez az oka annak is, hogy Potter némi bizalommal van iránta, bár azért elég kicsivel.

- Érdekes – mondta végül. – És te mit gondolsz rólam? – kérdezte váratlanul.

Hermione nem válaszolt rögtön. Vagy egy percig fürkészte a szürkéskék szemeket, amelyek olyan furcsán tekintettek rá.

- Nem tudom. Elhiszem, hogy tényleg megváltoztál, ahogy mondtad. Mindketten megváltoztunk, és talán valóban felnőttél.
- Talán?
- Több, mint valószínű. Nézd Malfoy, nem várhatod el, hogy most már a kezemet is a tűzbe tegyem érted.
- Nem várom el – szúrta közbe a fiú.
- De kezdem elhinni azt, amit mondtál még a szobádban magadról, a halálfalóságról.

Draco kicsit kényelmetlenül érezte magát. Nem az zavarta, hogy Granger és Potter tudják, hogy nem olyan, mint a többi halálfaló. Csak így mintha eltűnne maga körül az a védőburok, ami mindig távol tartotta őt mindenkitől, amivel megközelíthetetlennél vált.

Felállt, s az ablakhoz sétált. Hermione követte minden mozdulatát a tekintetével. Az ifjú Malfoy szeme elé meglepő látvány tárult.

- Az ott egy tó? – kérdezte.
- Igen, Harry és Ron csinálták a kérésemre, varázslattal persze.
- És mögötte egy erdő?
- Nem, csak pár fa, a többi illúzió. Csak a látvány kedvéért. Az az én művem, ahogy az egész befüvesített kert is, és az a nagy fa.
- Szép munka – mondta elismerően Draco.
- Köszi.

Hermione még mindig a fiút nézte, aki pedig az udvart kémlelte, legalábbis látszólag. Mindkettőjük számára nagyon különös volt, hogy így el tudnak beszélgetni egymással, még ha csak ilyen jelentéktelen dolgokról is.

- Csak barátságosabbá próbáltam tenni a környezetet. A házat is felújítottuk, pontosabban a munka abbamaradt.
- Jobb, ha most megyek – mondta Draco, miközben visszafordult.
- Rendben.

A fiú az ágy végéhez ment, majd tekintete találkozott a boszorkányéval.

- Hogy vagy? – kérdezte Malfoy.
- Jobban – felelte Hermione.
- Jobban is nézel ki – mondta Draco őszintén.

A fiúnak igaza volt. A lány arcáról már eltűntek a zúzódások, csak néhány seb helye látszott meg még halványan. Valaki a haját is levágta. Hermione hullámos, barna haja most a válla alá ért.

Draco már éppen a kilincsért nyúlt, mikor a volt Griffendéles utána szólt.

- Malfoy.

A varázsló visszanézett.

- Azért hívtalak ide, hogy megköszönjem, hogy idehoztál. Nélküled még mindig ott lennék.

A fiúnak ez már végképp sok volt. Annyi éven át félreismerte ezt a lányt. Hogy nem vette észre, mennyi jó lakozik benne? Még ebben a helyzetben is ő hálás neki.

- Semmit sem kell megköszönnöd Hermione – hadarta, s kilépett a folyosóra, majd nekidőlt a becsukott ajtónak.
Behunyta a szemét, s mélyet lélegzett. Hermionénak szólította. Maga is meglepődött azon, hogy mennyire természetesnek hangzott.