|
Els:)
Krisy 2006.01.19. 19:29
Ez egy rvidke alkots Krisy-tl az elz mveiben feltn Alan Fonce 5.ik szlinapjrl, fleg azok rthetik, akik legalbb az it's not easy to be me-t, de akik nem olvastk, szerintem azoknak is fog tetszeni, mert nagyon aranyos:)
A tavaszi napsugr lgyan sttt be a fehr fggnys nagy ablakokon. A pihe-puha, finom barack sznû paplan alatt megmozdult egy lmos test, s a msik oldalra fordult. Tkletes nyugalom honolt a szobban; a madarak csicsergst nem zavarta meg semmi. Mjus eleje volt, de az idõ a nyri knikulkhoz hasonltott leginkbb. A szoba ablakai nyitva voltak, hogy gy hûstsk a levegõt. A paplan csak a nõ derekt fedte, hossz fehr lbai enyhn felhzva, oldalra fektetve pihentek az gyon. Kezeit szja el tette, s mosolygott. Pr percig lvezte a tkletes nyugalmat. Most inkbb csak pihent, nem is aludt. Jlesett lehunyva tartani a szemeit, s gy nyugodni a tavaszjrta gyban.
Egyszerre dobog hangra lett figyelmes. A zaj egyre erõsdtt, s mr sejtette mi fog trtnni. Megrzse bejtt; az ajt kivgdott, s nagy robajjal tallkozott a fallal, aztn azonnal be is csukdott a huzattl. Egy kisfi szlsebesen, hatalmas erõvel ugrott a lbra, s kezdett ugrlni az gyon.
- bresztõ! – kiltotta. – Hasadra st a nap!
- Kicsim... Krlek... - motyogta lmosan a nõ, meg sem mozdulva.
- De anyu! Meggrted!
- Mit is? – krdezett vissza rekedten, s halkan khintett egyet.
- Ht, hogy ma egsznap kint leszel velem!
- Tnyleg...
- Na, krlek, kelj fel! – kezdett ismt kiablni a kisfi, s jra ugrlni kezdett az gyon. Egyre nagyobbakat s erõsebbeket trappolt az gy szivacsba, mire egyszerre elesett, s rzuhant a nõre.
- Hks, mit csinlsz? – pattant fel hirtelen desanyja szeme, s õ maga is kicsit megemelkedett. Kisfia lbai a derekn pihentek sszegabalyodva, õ maga pedig mellette fekdt hton, nhny centire az arctl. A ficska csak nevetett, mire anyja sem tudta megllni, s õ is rkezdett. Aztn sszeborzolta gyermeke kcos fekete tincseit, s csiklandozni kezdte a hasn. A kisfi nem gyõztt levegõt venni, mr-mr gy rezhette, hogy tbb nem is lesz kpes r, amikor vgre abbamaradt a jtk.
- Menj le szpen, krd meg Mariet, hogy csinljon neked reggelit.
- De anya...! Veled szeretnk enni – mondta hatrozott, nyafog hangon a kisfi.
- Jl van, akkor krd meg, hogy csinljon nekem is.
- Ok! – kurjantotta vidman a gyermek, s egy nagy puszit adott a nõ arcra, felpattant az gyrl, s kiszaladt a szobbl. Az ajt ismt fjdalmas hangot hallatott, amikor nekicsapdott a keretnek.
A nõ megcsvlta a fejt, s visszazuhant a prni kz. Szemei a plafont figyeltk egy pillanatig, aztn lehunyta õket, s nagyot shajtva elmosolyodott. Gondolta, pihen mg egy kicsit, de ekkor az ajt ismt kinylt. Ezttal viszont nem csapdott be, csak halkan becsukdott.
- J reggelt, kedvesem – ksznttte brsonyos hangjn a frfi. Õ rmosolygott, s kicsit feljebb hzta magt az gyban. – Alan megint torndsat jtszott?
- gy rted, hogy õ csapta-e ezt a hangzavart? – A frfi elmosolyodott. – Nem, n voltam, hangosan aludtam – hzta el a szjt Ani. Szemei boldogan csillogtak.
- Mindjrt gondoltam – felelte a frfi, s lelt a nõ mell az gyra. Finoman megsimogatta az arct, s egy puszit nyomott a szja sarkba. – Mi trtnt vele? Mskor nem szokott ilyen lenni... gy rtem, persze, mindig rohangl, s este tizenegyig abba se hagyja, de nem szokott letmadni az gyadban.
- Tudod, milyen nap van ma?
- Hatodika... s õ gy szmon tartja, hogy mikor van a szlinapja?
- Igen – vigyorgott a nõ. – Mr majdnem egy hnapja azzal zaklat, hogy vegyem meg neki azt a kviddicses knyvet... De nem rti meg, hogy nem tud olvasni.
- Biztos csak a kpek miatt.
- Nem... Hidd el, az lesz belõle, hogy nekem kell estnknt felolvasnom belõle neki – jsolta meg stt sorst Ani.
- s vgl mi lesz az ajndka? – kvncsiskodott a frfi.
- Mlt hten voltunk vele a bevsrl tren... Ott ltott egy csom kacatot, amit szeretett volna megkapni. Volt egy ilyen seprûtervezõs valami hlyesg is... Az tetszett neki a legjobban.
- Hny ezer galleont kltttl? – nevetett fel Adam.
- Nem sokat – mondta komoly hangon a nõ. – De hagyjuk, le kell mennem, mert velem szeretne reggelizni.
- Vigyzz vele, nehogy tlradjon benne a felhõtlen erõ – Ani elmosolyodott. Imdta Adamet, amirt ennyire szereti Alant. gy bnt vele, mintha a sajt fia lenne, pedig nem volt az.
A frfi felllt, s kiment a szobbl, becsukva maga utn az ajtt. Ani pedig lomhn ltzkdni kezdett.
*
Lent az ebdlõ vilgossgban Alan vrta. A kisfi az asztal mellett lt, lbait lblta a szk elõtt. Mg nem rtek le a fldig. Kezeivel valamit babrlt az asztalon. Amikor a nõ kzelebb rt, s ltta, hogy mi az, mosolyogva a fejt forgatta. Gyermeke egyik kedvenc dessghez mindig adtak valami kis sszeraks jtkot, ami pr percig lekttte egyetlene figyelmt. Kis kezvel prblta sszerakni egy kentaur miniatûr mst. A lba sehogy sem akart rmenni a nyakra...
Ani bement a konyhba, s krt egy bgre tet. A gõzlgõ itallal visszament kisfihoz, aki addigra rjtt, hogy a kentaur lba nem a nyakbl nõ ki. Bszkn mutatta meg desanyjnak j szerzemnyt.
- Mami, ilyenek lteznek igazibl is? – krdezte kvncsian.
- Igen, kicsim.
- Mi a neve?
- Kentaur. Flig ember, flig l, ltod? – mutatta a nõ a kis mûanyag darabon.
- s ilyen picik? – krdezte mg mindig a ficska. Mlykk szemei nagyra tgultak a kvncsisgtl.
- Nem, dehogy. Akkork, mint egy l.
- s neknk mirt nincs?
- Jaj, Alan, õk nem hzillatok! Olyanok, mint az emberek, csak pp ngy lbuk van. Az erdõkben lnek.
- De akkor neknk is kell lennie! – heveskedett a gyermek, s kinzett az ablakon. Feltehetõen az erdõt nzte, s arra vrt, hogy kijjjn belõle egy kentaur. A villa, ahol ltek, egy hatalmas birtokon terlt el, ahol volt egy kisebb erdõ is. Sokszor jrtak oda stlni, de mg egyetlen mgikus lnnyel sem tallkoztak, s Ani sejtette, hogy nem is fognak, hiszen mestersges, mugli erdõrõl volt sz. – Nem, mami?
- Nem. Nagyon kevs kentaur ltezik. Fõleg Angliban s Skciban honosak.
- Aha, rtem... De mirt? – Ez volt az a krds, amitõl a nõ mr az elsõ pillanatban a falra mszott, mikor elhagyta Alan szjt, de mindig trelmesen vlaszolgatott r.
- Mert ott knnyebb nekik lni, mint itt.
- Mert ott tbb a fa?
- Nem tudom, drgm – felelte Ani. Belekortyolt a tejba, de az mg mindig elg forrnak bizonyult.
- Kr – erre a vgszra lpett be Marie egy kosrnyi kenyrrel, sok-sok zldsggel s felvgottal az ebdlõbe.
Letette terht az asztalra, s megkrdezte, mit hajt enni az rfi. Õ mindenbõl krt; nem foglalkozott vele, hogy a szalmit, a sonkt s a prizsit nem szoks egy kenyren megenni; õ gy kvnta. Mikor pp elkszlt a reggeli, egy lmos kislny lpett be a helyisgbe, s foglalt helyet Alan mellett.
- Szia, Sophie – ksznttte vidman a fi, mikzben nagyot harapott telepakolt kenyerbe. Arrl gy leesett szinte minden, s a fele a tnyron, fele a fldn kttt ki. – Hopp.
A kislny megforgatta a szemt, s sznpadiasan shajtott. Tekintetbõl azt lehetett volna kiolvasni, hogy „gyerekes vagy”. Egyenes httal lelt az egyik szkre, s vett a kenyrbõl. Rakott r felvgottat, s egy kis paprikt evett hozz. Ani nem szlt semmit Alan gyetlensgre, csak kortyolgatta a tejt s csipegett a kenyerbõl. Nem volt egyltaln hes, sosem reggelizett. Taln pp ezrt akarta Alan, hogy egytt egyenek.
Sophie kt httel volt idõsebb Alannl, de jval tbbel volt felnõttesebb is. Egyltaln nem gy viselkedett, mint egy kisgyerek; a szlei tl szigoran neveltk. Õ nem jtszott kint az udvaron, hanem lelt az egyik szkbe, s egy knyvet lapozgatott. Nem rohanglt llandan, viszont ha Alan ezt tette, mindig olyan pillantsokkal mltatta, mint egy dilist. Ani prblta kicsit megpuhtani Alan unokanõvrt, de nem nagyon sikerlt. Tlsgosan a szlei hatsa alatt llt, akiket Ani nagyon szeretett, de egyltaln nem tetszett neki a nevelsi mdszerk. Egy ekkora kislnynak babznia kellene, nem knyveket bjni.
Alan vgl gy dnttt, megeszi a kenyeret azzal az egy szelet prizsival, ami maradt rajta, s a tnyrjrl hozzcsipegeti a maradkot. Amikor megvolt a reggelivel, megksznte, s mris szaladt desanyjhoz, s a kezt kezdte rnciglni.
- Mami, gyere! Menjnk ki jtszani! – krte kisfis hangjn, s tovbb hzogatta a nõ karjt.
- Mg megihatom a temat? – krdezte kedvesen, s megsimogatta gyermeke buksijt.
- Persze! Kint megvrlak!
- Rendben.
Azzal kirohant az ebdlõ ajtajn, ami a hatalmas teraszra nylt. Gyorsan levgtzott a lpcsõn, s a hts, fves rsznl meghempergett a friss, zld gyepen. ssze-vissza ugrndozott, viszont ezt hamar meg is unta, gy j elfoglaltsg utn kezdett kutatni. Vgl rjtt, mit kell tennie: egy nagy fekete-fehr madr ugrndozott nhny mternyire tõle. sszeszûktette szemeit, s a clra koncentrlt. Egy pillanatig lehasalt a fûbe, ahogy azt a ragadozk szoktk, majd hirtelen elrugaszkodott, s ldzõbe vette a szrnyas llatot. Az felmrte a helyzetet, s mivel veszlyben rezte magt, gyorsan elreplt, s pr mterrel arrbb ismt fldet rt. Alan keresztbefonta a karjt, kzben magnak motyogott.
- Rajtam ugyan nem fogsz ki... akkor is elkaplak.
Ismt tmadllsba helyezkedett, s elrugaszkodott. Most sem jrt sikerrel, de ezttal sokkal kzelebb volt a madrhoz. Az llat egy fa gra szllt le. A fi mr pp indult volna, hogy jra ldzõbe vegye, amikor desanyja hangjt hallotta.
- Na, mit szeretnl csinlni ebben a dg melegben? – krdezte mosolygs hangon a nõ.
Alan fel fordult, odaszaladt hozz, s hagyta, hogy desanyja a karjaiba vegye.
- Nem tudom – rzta kis fejt.
- s akkor, ha te nem tudod, n honnan tudjam? – krdezett vissza jtkosan, s õ is rzni kezdte a fejt. Vgl egyre kzelebb kerltek egymshoz, s az orruk sszert, ahogy mozgattk a fejket. Alan hangosan, vidman felnevetett. Ani imdta, amikor nevetett, õt is felszabadultabb tette.
- Jaj, mami... - shajtotta a csppsg, s rhajtotta a fejt desanyja vllra. Õ szeretetteljesen lelte maghoz, s puszilta meg a hajt.
- Jaj, kicsim... - mondta õ is, aztn htrbb hzdott. – Mr megint nem fslkdtl?
- Jaaaj! Nem szeretek fslkdni.
- Ez nem szerets krdse – szgezte le a nõ komolyan, mire gyermeke arcn bûnbn mosoly jelent meg.
- Nem baj – mondta a kisfi. – Mami! Szeretnk egy kentartot!
- Az kentaur.
- Mindegy, szeretnk egyet – mondta boci szemekkel.
- Sajnlom, de nem lehet. Ez olyan, mintha egy embert krnl tõlem...
- De amikor azt krtem, hogy jjjn ide Perszi bcsi, akkor is idehoztad! – ellenkezett a csppsg. Anibõl kirobbant a nevets.
- Ki az a Perszi bcsi? – krdezte, mikor sikerlt egy kicsit abbahagynia, de ahogy kiejtette a nevet, ismt fktelen hahotzsban trt ki. Sejtette, hogy kirõl van sz.
- Tudod: Perselus. Csak olyan sokig tart kimondani... Klnben is, sokkal jobban illik r, hogy Perszi bcsi.
- J, de ha lehet, neki ne mondd.
- Mirt ne? Szerintem tk j – bizonygatta a gyermek, s ltszott, hogy tnyleg nem rti, mi kifogsolnivalja van a mamjnak az j nv ellen.
- Lehet, de neki nem fog tetszeni, s lehet, hogy gy meg fog srtõdni, hogy nem jn tbbet.
- Tnyleg? – krdezett vissza ijedten. Ani tudta, hogy Alan nagyon szomor lenne, ha nem jnne tbbet hozzjuk Perselus. A frfi csaknem t ve ltogatta õket egyfolytban itt, Franciaorszgban.
- Tnyleg.
- Jl van... de itthon, amikor nincs itt, hvhatom gy, igaz?
- Igaz.
- Akkor j – mosolyodott el boldogan a kisfi. – Na, csinljunk valamit!
- Csinljunk, de mit?
- Nem is tudom... - gondolkozott el Alan. – Taln hvjuk Sophiet is, htha szeretne jtszani. pthetnnk egy nagy kastlyt a homokozban.
- Jl van, hvd ide. n addig megnzem Milokat, rendben? – felelte a nõ, s letette a fûre Alant.
- J, j...
Azzal rvidke lbain beszaladt a hzba, Sophiet keresve, Ani pedig elindult a baglyok ketrece fel. Adam csaldja, a Fonce-ok, klnleges fajokat tenysztettek ki; mr majdnem tven ve ezzel foglalatoskodtak. Adam nagybtynak volt egyik hbortos hobbija, hogy klnfle baglyokat keresztezett, gy hozva ltre j fajokat. Milo is egy ilyen bagoly volt: egy nagyon ritka, aranysrga bagoly s egy hbagoly keresztezse. A melle hfehr tollakkal volt bebortva, ami a hta fel sttedett, s aranny vlt. Kprzatosan nzett ki.
A ketrec hatalmas volt, tbb mint ngyszz madrnak adott otthont. Ez igazbl egy kln madrhz volt, kt rszre bontva: egy klsõre, amit a ketrec hatrolt el, s egy belsõre, aminek tglafalai voltak. Az llatok tbbsge behzdott a sttbe a Nap ell, de Milo, mikor megltta a nõt, odareplt a ketrec rcsaihoz.
- Szp j reggelt – nylt t a rcsok kztt a nõ, s simogatta meg kedvenc baglya fejt.
- Mami! – rohant fel Alan gyorsan kapkodva apr lbait. – Sophie megint gyerekesnek nevezett!
- Drgm... Ne foglalkozz vele.
- De mindig azt mondja, hogy gyerekes vagyok! De ha egyszer gyerek vagyok, akkor milyen legyek?
- Maradj olyan, amilyen vagy, kicsim. Sophienak kicsit ms a gondolkozsa – mondta kedvesen a nõ, s leguggolt gyermeke mell. Õ belekapaszkodott a nyakba, s meglelte.
- Jl van – motyogta a csppsg, majd elvlt desanyjtl. – Megynk kastlyt pteni? – krdezte izgatottan.
- Persze – felelte Ani, s felllt.
Alan szaladva kzeltette meg a homokozt, s csszva rkezett bele, amibõl hatalmas ess lett. Ani egy pillanatra megijedt, hogy valami baja trtnt, de õ gyorsan fellt, s mris megragadta a laptot.
*
- Tiszta sr vagy! – mondta finnyskod hangon Sophie.
- sszekoszolsz mindent, drgm – mondta Ani is, s kicsit mrges arcot vgott.
- Bocsnat – motyogta Alan, s mr indult volna a nappalin t a szobjba, hogy ne kelljen hallgatnia a szidsokat, amikor anyja elkapta, s a frdõszobba vezette.
- Gyorsan, vedd le a ruhdat, s frdj meg.
- De n nem akarok frdeni!
- De muszj.
- De mami!
- Nincs semmi de – mondta nyomtatkosan az asszony, s kibjtatta kisfit a pljbl.
- Aj, mami...
- Alan – szlt figyelmeztetõen. – Ne nyafogj.
A fi vgott egy grimaszt, s hagyta, hogy desanyja levegye rla a ruhit. Kzben a nõ megengedte a vizet is, s mire minden gnctõl megszabadult, mr a flig teli kdba lhetett bele – amibõl majdnem nem ltszott ki a feje. Ani elzrta a csapot, s pp hajolt a szappanrt, amikor Alan megszlalt.
- Mami, nem pancsolhatok egy kicsit? Utna megmosakszom – grte.
- Kapsz tz percet, utna visszajvk – mondta fradtan a nõ, s kiment a frdõbõl, otthagyva kisfit, hogy jtszhasson.
Alan levette a kd fltti polcrl a hajjt, s az egyik tusfrdõs flakont. Utbbibl belenttte a kdba a folyadkot, majd az res flakont lenyomta a vz al. Nagyon tetszett neki, ahogy bugyborkol a vz, s utnozni kezdte õ is a hangjt a szjval. Aztn kinttte belõle a vizet, megfogta a hajt, s rtette a vz felsznre. Al lenyomta az res flakont, s nzte, ahogy a bugyborkok arrbb toljk a hajcskt.
- , sllyednk! – kiltotta, s lenyomta a haj orrt a vz al. – Kapitny, jelentem, az elsõ felnk lent van a vz alatt – mondta, s elengedte a hajt. – Jelentem, minden visszazkkent a helyre.
A kisfi berregõ hangot adott ki, s arrbb irnytotta a jtkot oda, ahol a frdõkd lefolyja volt.
- Kapitny, van valami alattunk. Valsznûleg kincset talltunk – jtszotta tovbb a tengerszt Alan. – Lemegyek, megnzem mijaz.
Mutat s kzpsõ ujjt rtette a hajra, s mintha egy ember lenne, ugrott vele egyet, majd a vzbe csobbanva megrkezett, s a lefoly nylsnl megllt. Mszklt rajta egy kicsit, aztn ismt beszlni kezdett.
- Ez valami nehz. Megprblom felemelni – mondta.
Kt ujjval megragadta a dug kzepn azt a kis kiemelkedst, s erõsen kihzta a helybõl.
- , kapitny, eltûnik a vz! – kiltotta ktsgbeesve. – Be fog szippantani ez a lyuk! – kiablta tovbb, s megprblta beledugni az ujjt a lefolyba.
- Alan, minden rendben? – lpett be a frdõbe desanyja. – Mit csinlsz, te kis butus? Vedd el onnan a kezed, be fog szorulni az ujjad!
A kisfi elkapta onnan a kezt, s rmosolygott desanyjra. Õ csak megjtszott szigorsggal nzte õt, aztn feltûnt neki, hogy egyre kevesebb lesz a vz a kdban. Gyorsan visszadugaszolta a lefolyt, s engedett mg egy kis vizet. Kzben nekiltott beszappanozni Alant. A kisfi egy ideig nmn, mozdulatlanul tûrte anyja gondoskod kezeit, aztn tnylt a vlla felett, s a hajjval kezdett szrakozni.
Vgl pr perc utn befejezõdtt a mosds, s Ani kivette gyermekt a kdbl. Õ mr szaladt volna ki egy szl semmiben, de mielõtt megfoghatta volna a kilincset, desanyja egy trlkzõvel letmadta, s belecsavarta. Semmije nem ltszott ki, mg a fejre is rtertette a fehr, puha anyagot.
- Mami!
- Itt vagyok.
- Szedd le rlam!
A nõ felnevetett, s lehzta a kcos fejrõl a trlkzõt. Megtrlgette teste minden porcikjt, s tiszta ruhba bjtatta a kicsit. Alig brta rvenni, hogy ne pl nlkl szaladgljon. Nagyon trelmetlen volt, ment volna mr nagyon valahova, de a nõnek tlete se volt, hogy mit szeretne.
- Nem vagy hes, kicsim?
- De. Esznk?
- Igen, megebdelnk – felelte blintva egyet a nõ.
Alan elvigyorodott, s amint anyja lehzta a pljt a hasra, mr szaladt is ki az ebdlõbe. Ott finom illatok terjengtek; az asztalnl pedig ott lt mindenki: Adam, Martin, Liliane, Jean, Anne s Sophie is. Adam Ani lettrsa s Alan ptapja volt. Az õ unokahga volt Liliane, akinek a szlei Jean s Anne volt. Martin s az õ gyermeke pedig Sophie. Mint egy szappanopera; mindenki mindenkinek a valakije.
Felmszott a szkre, Jean bcsi mell. A frfi bartsgos szrke szemei rmosolyogtak. Mr rg tl volt a hatvanon, de ehhez kpest, nagyon jl tartotta magt, akrcsak felesge. Õ elmlt mr negyvent, de fiatalabbnak ltszott. A villjval azonnal elkezdte csikorgatni a tnyrjt, amitõl rgtn elcsendeslt a trsasg.
- Alan! – szlt r Anne. – Krlek, kis drgm, hagyd abba. lj le szpen – folytatta, mikor megltta, hogy a gyermek a lbain l, nem a szken.
A kisfi engedelmeskedett, letette a villjt, lbait pedig lelgatta a szkrõl. Sokig azonban nem maradt nyugton, csupn nhny percig. Akkor elkezdett Jean bcsi rjval matatni. Nzegette a szp arany darabot, s prblta lecsatolni a csukljrl is, de sehogy sem ment. Aztn megrkezett desanyja, s lelt a msik mellette levõ szkre. Onnantl kezdve a nõnek szentelte minden figyelmt: nzte, hogyan hzza be maga al a szket, hogyan kezd el beszlgetni Adammel, s hogy vgl hogyan kszni meg az ebdet, amit Marie eltett.
- Valami baj van, Alan? – krdezte meg a ficskt, amikor szrevette, hogy õt figyeli.
- Semmi, mami.
- Akkor j.
J tvgyat kvntak egymsnak, Jean bcsi elmondott egy asztali ldst, s enni kezdtek. Az ebd addig nyugalomban telt, mg Alan abba nem hagyta. Nem ette meg az sszes levest, de mr nem volt hes. Mivel a tbbiek mg javban falatoztak, unni kezdte magt. Anyukja megtantotta, hogy nem illik felllni az asztaltl, ha mg esznek, gy ht ott kellett lnie. Unalomûzs gyannt vgl rjtt, mit is csinljon: szemben lt vele Sophie. Jobban lblni kezdte a lbt, hogy elrhesse a lnyt. Negyedik prblkozsa sikerrel jrt, s eltallta a trdt. Erre õ mg nem reaglt, gyhogy megismtelte. Ekkor a lny felkapta a fejt, s egyenesen belenzett a vigyorg arcba.
- Alan, ne rugdoss.
- n? Nem is csinltam semmit – mondta rtatlan kppel a fi.
- Gyerekek, elg – mondta Liliane. – Ne veszekedjetek. Sophie, egyl.
Alan kilttte a lnyra a nyelvt, mire õ vgott egy grimaszt, s visszatrt a leveshez. A fi pr pillanat mlva krbenzett, s mikor ltta, hogy senki nem foglalkozik vele, jra belergott Sophie lbba.
- Anya! llandan rugdos!
- Alan, fejezd most mr be – szlt r a gyermekre desanyja. – Ne rosszalkodj. Krsz mg valamit?
- Van sti?
- Mg van msodik fogs is – mosolygott Ani.
- De n nem vagyok hes – rzta a fejt a kicsi.
- Ennyi elg volt?
- Igen.
- Akkor menj fel a szobdba, pihenj egy kicsit.
- Jaj, mami! Nem szeretnk!
- De, menjl.
- De mami!
- Alan – szlt figyelmeztetõen. – Sipirc.
A fi tovbbi j tvgyat kvnt, s felszaladt a szobjba. Ani s a tbbiek folytattk az ebdet. Mikor a desszerthez rtek, beszlgetni kezdtek.
- Mikor kszntsk fel? – krdezte mosolyogva Anne.
- Az az igazsg, hogy fogalmam sincs.
- Marie azt mondta, a torta csak dlutn lesz ksz – szlalt meg Adam.
- Akkor majd vacsora elõtt, vagy amikor ksz van. Teljesen mindegy szerintem.
- Nem flsz, hogy azt hiszi, elfelejtetted a szletsnapjt? – krdezte Martin.
- Nem, nem hiszem, hogy erre gondol. Sõt, szerintem elgg lefoglalja magt, s mg eszbe se jutott, hogy milyen nap is van ma.
- Reggel azt mondtad, tudja – szlt kzbe Adam mosolyogva. A nõ vllat vont.
- Mindegy.
Vgl aztn lezrtk a szlinap tmt, s egy jjal hozakodott elõ Jean.
- s Perselus bartod jn ma?
- Nem tudom, nem rt – hangzott a felelet.
- Biztosan jn, nem? Eddig egyik szlinapjt se hagyta ki – mondta enyhe llel a hangjban Adam. Ani fel fordtotta az arct; tudta, hogy Adam fltkeny Perselusra, de fogalma sem volt, mi oka van erre a frfinak.
- Majd kiderl. Mindenesetre, rmmel vrjuk – mosolygott Anire Jean.
Az ebd befejeztvel, mind sajt dolgukra indultak. Adam s Ani megittak egy kvt a nappaliban. Ott ltek egyms mellett a kanapn, s beszlgettek, mikzben kortyolgattk a feketjket. Adam megkrdezte, milyen napja volt a nõnek, mire õ elkezdte meslni, hogy mit csinlt Alan aznap. Mikor befejezte a frdõkdas jelenetet, Adam megjegyezte:
- Biztosan tudja, hogy ma van a szlinapja. Tegnap pldul nem volt ennyire bedilizve – nevetett a frfi.
Ani vllat vont, s letette a csszjt az asztalra. Felhzta a lbt a kanapra, egyiket maga al tve. Adam is letette a csszjt, s fel fordult.
- J vgre kettesben lenni – mondta a frfi, s kzelebb hajolt Anihez. Õ zavartan elmosolyodott, de nem fordtotta el a fejt. Adam rgta ostromolta a szerelmvel, de õ egyszerûen kptelen volt bartsgnl tbbet rezni irnta. Viszont gy gondolta, hltlansg lenne, ha nem adna neki eslyt, s nem hagyn magt egy kicsit. Taln ezrt is engedte, hogy megcskolja. Nem szmtottak r, hogy Alan pp ezt a pillanatot vlasztja a megjelensre. A nappali ajtajban llt, s mikor megltta desanyjt s Adamet, elkuncogta magt. A kt felnõtt rpillantott, mire õ ijedten a szja el kapta kt tenyert, s elszaladt.
- Hopp – mondta halkan Ani.
- Baj, hogy ltott minket? – krdezte a frfi.
- Nem tudom – felelte õszintn a nõ. – De taln mg tl kicsi az ilyen intim jelenetekhez.
Adam elmosolyodott, s felkszldott a kanaprl.
- Ne haragudj, de meg kell rnom pr elszmolst.
- Rendben, menj csak.
Adam rmosolygott, s mg egyszer visszahajolt Anihez. Apr cskot lehelt az ajkaira, s mr egyenesedett volna fel, amikor valaki nekiment. Elvesztette az egyenslyt, s resett a szeretett nõre.
- Alan!
- Bocsnat – sttte le a kicsi a szemt, de kzben vigyorgott. Ani megcsvlta a fejt, s rmosolygott. Adam csak megkvlten nzte a nõt. Pr pillanatnyi fzisksssel aztn lekszldott rla.
A frfi felllt, s elhagyta a nappalit. Feltehetõen a dolgozszobjba ment.
- Haragszol, mami?
- Nem, dehogy, kicsim. De mirt lkted rm Adamet?
- Nem akartam! Csak megijedtem, mert lttam kint egy farkast.
- Egy farkast? – krdezett vissza a nõ szemldkt az egekig emelve.
- Igen, ott van mg mindig kint... De mg pici.
- Gyere, nzzk meg.
- De bntani fog – aggodalmaskodott a kisfi.
- Nem fog, vigyzok rd – grte desanyja.
gy ht a nõ felllt a kanaprl, s egytt a teraszra mentek, ahol kisfia ltta a farkast. Ahogy kimentek a teraszajtn, nem vett szre semmi klnset. Aztn valahonnan szûklst hallottak. Ani kicsit kijjebb lpett. Ahogy a terasz szlhez rt, megpillantotta: egy klykkutya volt!
- Alan, ez egy kiskutya!
- De gy nz ki, mint egy farkas!
- Nem... Ez egy husky. A farkasok nem ilyenek.
- Nem? – krdezett vissza rtatlanul. – De j! Akkor van egy kiskutym?
- Alan, nem hiszem, hogy megtartha...
- De, megtarthatja - szlalt meg a villbl egy hang. Adam mosolyogva lpett ki a teraszra. – Nem akartam most odaadni, de kiszktt az irodmbl, s nem talltam meg idõben.
- Szval akkor az enym? – krdezte csillog szemekkel a kisfi.
- A tid – felelte Adam.
- Juj de j! – ujjongott a kicsi, s ugrndozni kezdett rmben. Odaszaladt a kiskutyhoz, aki elgg megijedt tõle, s hanyatt vgta magt, lbait vdekezõen felemelve. Megsimogatta a fejt, s a hast is, mire a kutyus kicsit btrabb vlt, s megnyalta a csppsg kezt.
- Boldog szletsnapot.
- Ksznm! – futott oda Adamhez, s hatalmas lendlettel tlelte a frfi derekt, mivel csak odig rt fel. A frfi lehajolt, s felemelte, gy viszonozva az lelst.
- Mi lesz a neve? – krdezte kedvesen Ani.
- Nem tudom – vallotta be Alan. – Majd kitallom. Feljhet a szobmba? – krdezte, fõleg Adamtõl, õ viszont Anire pillantott. A nõ vllat vont.
- Ha szeretnd, felviheted, szobatiszta - vlaszolta a frfi.
- De j! – nevetett fel megint a ficska, aztn elgondolkozva meredt maga el. Mg a homlokt is sszerncolta. - Az mit jelent?
- Azt, hogy nem fog bepisilni s bekakilni – mondta Ani mosolyogva.
- Ja... rtem. Akkor bemehetek vele?
- Persze. De ne nyzd szegnyt hallra.
Azzal a kisfi visszament a kiskutyhoz, s felkapta a kezbe. Bement vele a hzba, s kzben beszlt hozz, mintha a kutya legalbbis rten, amit mond.
*
Dlutn ngy ra volt, amikor Alan vgre lejtt a szobjbl. desanyja kihasznlta ezt a nhny rt, s pihent egyet a szobjban. Nem is rtette, hogy Alan mit keres a nappaliban, radsul kutya nlkl.
- Hol hagytad a blkit?
- Elfradt, s most bumbukl.
- rtem.
A „bumbukl” Alan egyik egyedi szava volt. Azt jelentette, hogy „alszik”. Senki nem tudta, honnan szedte, minden esetre nagyon aranyosan ejtette ki mindig, s imdtk rte. A kisfi lehuppant a kanapra, amin anyja is lt (lejtt, hogy igyon egy tet), s a nõ lbe hajtotta a fejt.
- Ltom, te is elfradtl.
- Nem! – tiltakozott az apr teremts, de Ani tudta, hogy nem ez az igazsg. – Csak unatkozom, mert nincs itt a kutyus, s nem tudok mit csinlni. Ha lenne egy seprûm, most replnk.
- Ht persze, kicsim – felelte a nõ.
- Ha lenne seprûd, nem trnd ssze magad? – krdezte egy mly, brsonyos hang. Alan azonnal felpattant anyja lbõl, s szinte egy ugrssal a frfin termett. Ani elmosolyodott, amikor ltta, milyen rmmel leli t a lehajol Perselus nyakt. A frfi leguggolt, hogy knnyebben menjen a szeretetnyilvnts, s a kicsi vlla fltt ksznt Aninek. Õ megcsvlta a fejt, s lassan felkelt a kanaprl. Figyelte unokatestvre arct, amikor tleli Alant, de most sem fejezett ki szinte semmit. Ltszott azrt rajta, hogy rl, amirt a kicsi ennyire boldog, hogy ltja, de semmi mst nem lehetett felfedezni rajta.
- Hogyhogy jttl?
- Mindig jvk – felelte erre a frfi, mikzben kibontakozott az lelsbõl.
- Kpzeld, kitalltam neked egy j nevet – kezdte izgatottan Alan, s rpillantott desanyjra. Õ hatrozottan megrzta a fejt.
- Alan, nem szabad.
Perselus csak a kicsi arct frkszte, nem krte, hogy mondja el.
- Kpzeld, kaptam egy kiskutyust! – folytatta vidman.
- Valban?
- Igen, csak most nagyon elfradt, mert sokat jtszottunk, s elbumbuklt az gyamon.
- Az gyadon? Alan, kicsim... - shajtotta fradtan a nõ. – Szlok Marienek, hogy hzzon tiszta gynemût – mondta, s kiment a konyhba, megkeresni a nõt.
- s hoztl nekem valamit? – krdezte kvncsian a frfitl. Õ rezzenstelen tekintettel figyelte a kisfit, kzben felvonta a szemldkt.
- Kellett volna? – krdezte brsonyos, flbemsz hangjn.
- Ht... csak mindig szoktl hozni valami ajndkot – felelte Alan.
- Most nem hoztam – vlaszolta a frfi, s kiegyenestette a htt. Alannek magasra fel kellett volna nznie, ha a szembe akart pillantani. De nem akart. Helyette inkbb lehajtotta a fejt, s a fldet nzte.
- rtem - motyogta alig hallhatan. Ebbõl brki rjhetett, hogy csaldott. – De nem baj – emelte fel mosolyogva a fejt. – Legalbb eljttl.
Perselusnak nagyon nehezre esett, hogy r ne mosolyogjon az aprsgra. Õ volt taln az egyetlen, aki nap, mint nap kpes lett volna mosolyt csalni megkvlt arcra.
- Komolyan azt hitted, hogy nem hoztam semmit? – guggolt le a ficska el. Õ zavartan a vllt vonogatta. – Ott van kint a bejrat elõtt – mondta, s prblta visszafogni magt, hogy ne simogassa meg ezt a gyermekien rtatlan arcocskt, ami most felragyogott az rmtõl. Alan a frfi nyakba vetette magt, s boldogan lelte t.
Vgl aztn ismt sztvltak, s kiszaladt az elõszobba, ahol a bejrati ajt is volt. Ani pp akkor rt a nappaliba, mikor Alan elrobogott mellette.
- Hov szalad mr megint?
- Az ajndkrt – a vlaszra a nõ kedvesen elmosolyodott, s kzelebb lpett Perselushoz.
- rlk, hogy eljttl – mondta lgyan. – Alannek nagyon sokat jelent, imd tged.
- Milyen nevet tallt ki? – vonta fel jobb szemldkt a frfi. Ani kuncogni kezdett.
- Jobb, ha nem tudod - Perselus nem mondott semmit, csak a nõt mregette. Vrta, hogy Alan reagljon az ajndkra. Pr pillanat mlva hallottk is boldog sikolyt. – Mit vettl neki?
- Gyere, nzzk meg – javaslata inkbb parancsnak hangzott, de Ani azrt kvette õt a bejrat fel.
Az elõszobban nyitva volt az ajt. Alan pp egy szalagot prblt lehmozni valamirõl, amit apr teste eltakart. Ani kzelebb lpett, hogy szemgyre vehesse j szerzemnyt, mikor azonban rjtt, mi is az, ijedten nzett Perselusra.
- Nem gondolod, hogy kicsi mg...?
- Nem.
- De ht... mg csak ngy ves...
- Nem t? – krdezett vissza a frfi.
- De, most mr t... De akkor is! Kicsi mg egy ilyen seprûhz!
- Ngy s hat ves kor kztti gyerekeknek talltk ki; pont neki – felelte Perselus mindenfle rzelem nlkl.
Tekintete Alanre esett, ahogy prblja letpni a zld szalagot az õ mretre kszlt fadarabrl. Ani aggodalmasan nzte. Vgl aztn sikerlt leszednie rla, s krdõ pillantst vetett Anire s Perselusra. A nõ habozva br, de blintott. Perselus szja sarkban egy mosolyszerû prblta eldnteni, hogy vgl is megjelenjen, vagy mgse. Vgl engedett a ksrtsnek. A kicsi felpattant a fanylre, s elrugaszkodott a fldtõl. Hangos nevetst az egsz krnyk hallhatta – volna, ha lakik a kzelben valaki.
A kt felnõtt kvette õt, ahogy a hatalmas kert tbbi rszbe szguld a seprûvel. Elsuhant a baglyok elõtt, akik ijedtkben a ketrec hts felbe szlltak, majd a kis erdõ fel vette az irnyt.
- Alan, krlek, ne menj be az erdõbe – kiltotta utna desanyja.
- Ok – felelte a kicsi htranzve egy pillanatig.
Ennyi pp elg volt: nem ltta, hogy pr mterre elõtte ott van a cseresznyefa, s nekitkztt. Elõtte egy szablyos „oh-oh”-t motyogott, aztn mris a fn tallta magt. Ani azonnal odaszaladt hozz, de mg mielõtt elrhette volna, mr hallotta kisfia hangos nevetst. A frfi is odasietett a kicsihez, de õ a fejt csvlta.
- Ezek szerint, de, sszetrnd magad – mondta Perselus, enyhe szemrehnyssal a hangjban.
- De ht nincs semmi bajom!
- Nem fj semmid? – krdezte aggodalmasan desanyja.
- Nem! Jl vagyok – nevetett a gyermek. – Annyira szuper volt! Mintha... hûha, nem is tudom milyen volt! Nagyon klassz! – Ani boldogan elmosolyodott, mikor ltta, hogy kisfia mennyire rl.
- Istenem, milyen baleseteid lesznek... elõre ltom...
- Nem lesz semmilyen, mami! – bizonygatta a teremts.
- Na persze... a dlutnjaimat ezentl a sebszeten fogom tlteni veled.
- Ne lgy ennyire pesszimista – szlalt meg Perselus.
- Igen! – blogatott hevesen Alan is. A kt felnõtt rdeklõdve nzett r. Õ oldalra dnttte a fejt. – Perselus, mi az a pesszimista? – Ani hangosan felnevetett egyetlen fin, a frfi viszont csak nagyon halvnyan elmosolyodott.
- Olyan ember, aki mindenben a rosszat ltja – magyarzta Perselus.
- Aha... s aki mindenben a jt ltja az az antipesszimista? – krdezte blcsen az aprsg.
- Nem... Az optimista – felelte, de a mosoly ott maradt az arcn.
- Ja, rtem.
s ebbõl tudtk, hogy tnyleg megrtette. Mindig ez volt az utols szava, ha nem volt tbb krdse: „rtem.”
- Mehetek mg? - krdezte, s flõsen desanyjra pillantott.
- Nem. Ennyi elg mra. Menjnk inkbb be, rendben?
- Ok – blintott beleegyezõen a kicsi, s felkapta a fa tvbõl jdonslt seprûjt. A vllra tette, kihzta magt, s gy lpdelt fel a teraszra, s ment onnan be a nappaliba. A kt felnõtt kvette.
*
Vacsornl most mr Perselus is ott lt a tbbiekkel. Alan ragaszkodott hozz, hogy mellette s desanyja mellett szeretne enni, gy a kisfi trsasgt lvezhette egsz evs alatt. A frfi egyenletesen laptolta magba az telt, Alannek azonban be nem llt a szja, s az tele is vszesen lassan fogyott. A kisfi mindig ezt csinlta; elmeslte, mi minden trtnt vele az elmlt hetekben, hnapokban. Biztosan azrt, hogy Perselus se maradjon le semmirõl. A mlt heti llatkerti kaland monolgjt vgl desanyja belfojtotta.
- Alan, most mr egyl.
- De mami, eszem!
- Tnyleg? s hogy lehet, hogy mi mr a fagyinl tartunk, te meg mg mindig a levest majszolod? – krdezte kedvesen a nõ, s megtrlte csemetje szjt.
- Gyorsan esztek – vgta r rgtn a kicsi. – Nem egszsges, mondta a doktor bcsi – az asztalnl lõk mind elmosolyodtak Alan kijelentsn.
- Nem, tnyleg nem. De tl lassan enni sem egszsges.
- Jl van – vlaszolta, s megmarkolta kanalt (mg nem tudta, hogyan kell jl fogni), s laptolni kezdte a szjba a hslevest.
Innentõl kezdve hangjt sem lehetett hallani, s Perselus mr kezdte hinyolni a trsasgt. Viszont eszbe jutott, hogy Alan ugyanolyan locsi-fecsi, mint az desanyja. Õ nem evett a fagylaltbl, helyette az asztalnl lõket figyelte. Rpillantott a szemkzti falon lvõ falirra. Lassan elmlt nyolc ra is.
- Mami, nem krek krumplit – mondta Alan, amikor befejezte a leves szrcslst.
- Alig ettl ma valamit – jegyezte meg Ani szemrehnyan. Kisfia vllat vont.
- Nem vagyok hes.
- Rendben... De aki nem eszik rendesen, az nem kap fagyit sem – mondta a nõ, s a nyomatk kedvrt, bekapott egy kanlnyi vanlit. Alan irigykedve nzte, ahogy desanyja lenyeli azt a finom fagyit.
- Mami... - nyafogott elnyjtva a szt.
- Hm?
- Aj mr! De n szeretnk fagyikt enni!
- De te nem is vagy hes. Az elõbb mondtad – nzett r komoly tekintettel a nõ. Alan morcosan sszefonta a karjait maga elõtt, s mereven bmulta az asztalt.
- Na, most bevgta a durcit az n kicsikm? – Alan elfordtotta a fejt, s gy pont Perselusszal tallkozott a pillantsa. A frfi mereven lt a helyn, kezeit az lben pihentette.
- Mennyit kell enni a krumplibl? – krdezte meg vgl Alan a vlla fltt desanyjt.
- Csak egy icipicit – felelte õ mosolyogva.
- Jl van. De utna krek fagyit.
- Rendben – blintott a nõ, s szlt Marienak, hogy hozza a msodikat Alannek.
A fi gyorsan befalta a tnyr felt, amikor megkrdezte, hogy elg-e. Ani megcsvlta a fejt, de azrt azt felelte, hogy elg. Hoztak neki egy kicsit a fagylaltbl, de nem tl sokat. Alan ezt mr vidman s lvezettel falta. sszekente vele az orrt is, amit aztn Aninek kellett letrlnie rla. Belekanalazott a kehelybe, s Perselus szja el tolta.
- Tessk, hamm, edd meg!
- Nem krem – felelte a frfi, s prblt kitrni a „gyilkos” kanl ell.
- Na! n is megettem a krumplit!
- De n nem eszem meg!
- De Perselus!
- Alan, hagyd mr bkn – szlt r kedvesen Ani. Alan csaldottan visszahelyezkedett, s kzben maga el motyogott. - Hogy mondod?
- Csak azt mondtam, hogy „Jaj Perszi bcsi”.
Ani alig brta visszatartani nevetst, de megprblta egy kuncogsba fojtani. Perselus azonban felvont szemldkkel figyelte a mellette lõ csppsget. Vgl aztn nem tette szv a nevet, de igen csak meglepõdtt. Ez rosszabb, mint a Pipogyusz – gondolta.
Mikor Alan vgre befejezte a fagyit, eljtt a vrva vrt pillanat: Marie behozta a hatalmas sztracsatells s csokis tortt, rajta t gyertyval. Az asztalnl Perselus kivtelvel mind nekelni kezdtk a „Boldog, boldog szletsnapot” kezdetû dalocskt, Alan pedig sugrz arccal figyelte, ahogy a hatalmas stemny elõtte landol. Egyszerre kvnt neki mindenki boldog szletsnapot, õ pedig vigyorogva figyelte a gyertyk lngjt.
- Kvnj valamit, kincsem, de ne mondd el senkinek, hogy mit, klnben nem vlik valra. Utna pedig fjd el egyszerre mindet – mondta lgyan Ani, s megsimogatta kisfia htt.
Alan egy pillanatig gondolkozott, hogy mit is kvnhatna, de ahogy a maga mellett lõ Perselusra nzett, rjtt, mit szeretne a legjobban: Azt kvnom, hogy Perszi bcsi legyen az apukm.
Ahogy gondolatnak vgre rt, nagy levegõt vett. Egyetlen egy fjsra sikerlt mind az t gyertyt elfjnia, s innentõl kezdve csak arra vrt, hogy valra vljon a kvnsga.
V-ge :-)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
