|
11. fejezet
Krisy 2006.01.19. 19:04
Msnap reggel, mikor Hermione kinyitotta a szemt meglepetten nzett krl. Arcn a napsugarak jtszottak. A derekn pedig kedvese meleg, erõs karjt rezte. Ahogy megmozdult, Draco mg jobban maghoz szortotta.
Lassan kezdett emlkezni a tegnap jszaka trtntekre. A fi fel fordtotta az arct, gy pont sszert az orruk. Kicsit megijedt, mikor Draco aclszrke szemeivel tallta magt szembe, amik boldogan rmosolyogtak. Elgedettnek tûnt. Fradtan egymsra mosolyogtak, s ajkaik is sszertek egy kedves „j reggelt!” cskban.
Nem szltak semmit, csak nztk egymst. Mintha nem tudtak volna betelni a msik lmos arcval, vagy kcos hajval. A lny kzelebb bjt kedveshez, mire annak keze kicsit lejjebb csszott a paplan alatt, s szorosan lelve egymst, jra elnyomta õket az lom.
*
Mikor legkzelebb felbredt, Draco mr nem volt mellette. Msik oldalra fordult, s ltta, hogy a fi egy fotelben l, s õt nzi. Amikor tallkozott a pillantsuk, egymsra mosolyogtak. Draco egyik kezn tmasztotta az llt, s tprengve figyelte kedvest. Hermione sszehzta magt a paplan alatt, kezeit az arca el tette, s rdeklõdve kutatta kedvese arcn az rzseket. Egy idõ utn krdezte csak meg:
- Mit nzel?
Draco szja szles mosolyra hzdott, s lehunyt szemmel megrzta a fejt. Shajtott egyet, s felllt. Elindult a lny fel, elõtte megllt az gy mellett, s leguggolt.
- Min nevettl tegnap? – krdezte kvncsian, mosolygs hangon a fi. Hermione visszaemlkezett, mire jra felnevetett. Draco csak mosolyogva figyelte. Hermione ebbõl az lland mosolygsbl jtt r valamire: kedvese boldog.
- Csak... emlkszel, amikor tborban felelsz vagy mersz-et jtszottunk? – a fi sszerncolta homlokt, s gy nzett ki a fejbõl. Aztn lassan, bizonytalanul blogatni kezdett. – Akkor is ez a gatya volt rajtad.
- Oh, gy megjegyezted? Mondd csak, kicsim, mit nztl te, mikor cskolztunk? – vigyorodott el kajnul a fi, amivel kirdemelte, hogy szerelme hozzvgja a prnjt. Ahogy az elreplt, õ rvetette magt Hermionera, s vadul megcskolta. A lny ismt nevetni kezdett, de Draco nem hagyta, csak cskolta tovbb, vgig az arct, a nyakt, a vllt. Aztn felemelte a fejt, s egyenesen Hermione mogyorbarna szemeibe nzett. Tbb percig bmulhattk egymst mosolyogva, amikor a fi halkan, suttogva megszlalt.
- Szeretlek – mondta egyszerûen. Hermione gy rezte, mindjrt kiugrik a szve a helyrõl ettõl az egyetlen sztl. Olyan boldog volt. Annyira flt attl, ami mlt jszaka trtnt, sokkal rosszabbra szmtott. Ehhez kpest a boldogsgt hozta meg az jjel, s gy ltszik, Dracot is. Semmire le nem cserlte volna ezt a pillanatot s ezt az rzst, ami most eluralkodott egsz testben s lelkben.
- n is tged – felelte õszintn a lny is, s maghoz hzta a tarkjnl a fit. Õ a lny nyaka fel fordtva az arct bjt kedveshez, aki gy rezhette forr lehelett a bõrn.
Pr percig maradtak sszelelkezve, aztn rjttek, hogy vasrnap van, õk meg tegnap lelptek anlkl, hogy brkinek brmit is mondtak volna. Ebbõl mg baj lehet. gy ht inkbb sszekapkodtk a ruhikat, felltztek, s egy kicsit fjdalmas bcsval elvltak egymstl, hogy sajt letket folytassk, amibõl a ltszat kedvrt knytelenek kivonni egymst.
*
- Szval, kinek rod ezt a rengeteg tekercs pergament? Addig eljutottam, hogy ez valami Rend-beli gy, de azon bell? – krdezte meg idn taln mr szzadszorra Pitontl Ani. pp a frfi szobjban voltak; a bjitaltan tanr szorgalmasan krmlt, fel sem pillantva munkjbl. Ani azonban egyfolytban a krdseivel bombzta. A professzor trelmesen vlaszolgatott, persze csak nhny szavas mondatokkal, de tudta, nem meneklhet, Ani addig fogja piszklni az ostobbbnl ostobbb krdseivel, mg vgl mindre vlaszt nem kap.
- Mg mindig egy aurornak – mondta fel sem pillantva iromnybl.
- De mi ez? Aurornak kszlsz? – krdezte mosolyogva a nõ. Perselus elengedte a fle mellett a krdst, folytatta helyette az rst.
Ani beletrõdtt a helyzetbe. Hanyatt dobta magt a frfi gyn, aminek a szln lt eddig, s a plafont bmulva gondolkozott. Elg valsznû, hogy mg mindig jelentseket r, mint ahogy nyron is... De mirõl? A tantervet rja meg egy aurornak? Hiszen Piton semmi mst nem csinl a bjitaltan tantsn kvl... Azt szrevettk volna. Lehet, hogy valahogy mg mindig kmkedik? De mikor, s hogyan? s klnben is, mirt kell jelentseket rnia? Sokkal egyszerûbb lenne, ha elmondan a dolgokat Dumbledorenak, s pont.
J fl rt fekdhetett szinte mozdulatlanul, amikor paprzrgst hallott. Betelt a pergamen? – gondolta gnyosan a nõ. Oldalra dnttte a fejt, hogy lthassa a faragott rasztala elõtt lõ frfit, ahogy a btoron pakol. Vgl sszerendezett mindent, s felllt az asztaltl. Alig szrevehetõen megnyjtztatta elzsibbadt tagjait, s a mosd fel vette az irnyt. Ani vigyorogva megrzta a fejt.
Fellt az gyon, s krbenzett a stt szobn. Tekintete vgigsiklott a klnbzõ sznû lttykkel teli lombikokon, azon a rengeteg knyvn, ami a polcokon sorakozott... Ekkor kopogs hallatszott. Kvncsian kapta az ajt fel a fejt. Vajon ki jhetett le ide, Perselus sajt, magn szobjba, ahol lomra szokta hajtani a fejt? Biztosan egy tanr az, hiszen egy dik nem mern itt zavarni a professzort.
- Tessk – kiltott ki mosolyogva, s egyre kvncsiabban.
Ekkor kinylt az ajt, a belpõ pedig hatalmas shajjal zrta be maga utn, s dõlt neki.
- Tged kerestelek – mondta vigyorogva Alan. – Mr nem tudtam, hol lehetsz.
- Aggdtl rtem? – krdezett vissza kislnyosan desanyja.
- Nem, inkbb azrt, akivel vagy – felelte a fi. Ani kilttte r a nyelvt. – s a kedves vendgltd merre van?
- Ht, pp mgtted – vlaszolta a nõ, mire egyetlen fia megfordult, s szembe tallta magt a msik ajt elõtt ll bjitaltan tanrral. A frfi meglehetõsen furcsn nzte.
- Mit keresel te itt? – krdezte a professzor enyhe meglepettsggel a hangjban. Alan vidman elvigyorodott.
- Gondoltam beugrom, htha meghvsz egy tera – vont vllat Alan, s lehuppant az gy sarkra.
- Nem szoksom tezni. Fõleg nem dikokkal – mondta lesen Piton. A fi lemondan shajtott egyet, s sokatmond pillantst vltott Anivel, aztn megrzta a fejt. Kicsit szomorbbnak tûnt, mint mikor bejtt.
- Jl van. Csak gondoltam felvetem, mint tletet. De igazbl õt kerestem – bktt a fejvel a nõ fel.
- s mirt itt kerested?
- Mert a szobjban s a knyvtrban nem volt – vlaszolta kszsgesen a fi.
- Ilyen fontos, hogy beszljnk?
- Nem... igazbl meg akartam krdezni, nem lttad-e Hermionet... Tegnap a meccs ta nem is tallkoztam vele... Mondjuk valsznûleg Dracoval van, de... Mr dl van. Jttk ebdelni? – krdezte csak gy hirtelen.
- Igen – felelte a nõ. – De... Mskor nem tûnt el?
- De... csak akkor mindig korn visszajtt. Most mg reggelinl se voltak ott. Egyikk sem.
- Ha ebdre se jnnek, segtek megkeresni – grte desanyja, s feltpszkodott az gyrl. Piton mg mindig az ajtban llt, s kettejket nzte. Vgl a kijrathoz lpett, s kinyitotta az ajtt, sokatmond pillantst vetve Anire.
A nõ odastlt hozz, s megllt elõtte. Egy ideig farkasszemet nztek, de Ani nem brta sokig, elmosolyodott. Rpillantott Alanre, aki erre felpattant az gy sarkrl, s kiment a szobbl.
*
Nem ment utnuk Piton, csak becsukta mgttk az ajtt. Alan nem is tudta, hogy ennek rljn, vagy ne. Hiszen kettesben szeretett volna desanyjval beszlni. Pr percig nmn stlgattak a folyosn, aztn a nõ megszlalt.
- Kibrhatatlan kezd lenni – panaszkodta a bjitaltanrra clozva. – De mindegy. Hol lehetnek Dracok?
- Nem tudom. Egybknt nem mindegy... pp rla akartam veled beszlni.
- Jaj, mr megint? Ne gyere nekem azzal, hogy jjjek ssze vele, mert eskszm...
- Nem, nem errõl van sz – lt meg a fi a lpcsõ aljnl. Komolynak tûnt, ettõl Ani kicsit megijedt.
- Valami baj van? Bntott?
- Dehogyis! – nevetett fel Alan. Egy pillanatra megint vidmnak ltszott, sõt, nem is tûnt el a mosoly az arcrl, amikor abbahagyta a nevetst. Inkbb szgyellõsnek tûnt. – Csak... Nem rtem, hogy mirt viselkedik velem gy – sznetet tartott. Vrta, hogy anyja kzbeszljon, de ez elmaradt, gy folytatta. – Mrmint... most is ezzel a tezs hlyesggel – arct eltorztotta, szemeit sszeszûktette, s megprblt gonoszan nzni. Nem nagyon sikerlt neki. - Nem szoksom tezni. Fõleg nem dikokkal – ismtelte a bjitaltan tanr szavait mogorvn.
- Jaj, kicsim! Ne foglalkozz vele – legyintett mosolyogva a nõ.
- De ebbõl is lejtt, hogy csak egy dik vagyok neki... Eddig... vagyis rgebben nem bnt volna velem gy... Mindig tkre rendes volt, s...
- Perselus megvltozott – szgezte le Ani, s mondata utn nagyot shajtott. – Nem tudom, mirt, s hogyan, de megvltozott. Szerintem idõre van szksge... Engem is llandan piszkl, de nem kell magadra venni. Idõvel abbahagyja.
- Remlem – shajtotta Alan. Elgondolkozva pillantott visszafel, s felvonta egyik szemldkt, mikor megltta a kzeledõ alakot. Õ csak merev tekintettel figyelte prosukat.
- Naht, mltztattl elõjnni? – krdezte gnyosan a frfitl Ani. Piton csak egy pillanatra nzett r, aztn jra Alannek szentelte figyelmt. A fi se fordtotta el az arct, sokig nztek farkasszemet.
Pr perc utn Ani megunta a vrakozst, s elindult felfel a lpcsõn. Alan megrzta a fejt, rvigyorgott tanrra, s kvette desanyjt.
A Nagyterembe rve mind a hrman vgigpsztztk a Griffendles s a Mardekros asztalt. Utbbinl ott lt a keresett szemly, a Griffendl asztalnl azonban se Hermione, se a bartai nem foglaltak helyet. Alan vllat vont, s lelt sajt asztalhoz, Lavender mell. A lny erre kerekre nylt szemekkel Parvatihoz fordult, s vele kezdett lelkesen sustorogni.
- ... De most mirt nem mindegy, merre voltam? – hallotta Hermione dhs hangjt a fi. A lny kt bartjval, s a mgttk pr lpssel lemarad Ginnyvel pp fel tartott. Ron meglehetõsen dhsnek tûnt, Harry inkbb kvncsinak.
- Mert tudni szeretnnk! Mi sem szoktunk titkolzni elõtted, Hermione, belthatod!
- De nekem muszj – motyogta maga el lehajtott fejjel a lny, gy hogy csak õ hallja. – Tudom! – emelte ismt fel a hangjt, s a kt fira nzett. – Ejtsk a tmt, nem akarok ebd kzben is veszekedni.
Erre aztn a kt fi csak megcsvlta a fejt, s leltek a szkkre. Ginny Alan mell huppant le, a lny mell pedig Hermione kerlt. Ron s Harry velk szembe ltek le. Ron elgg morcosnak ltszott, de amint megpillantott egy nagy tl csirkecombbal teli tlat, elfeledte minden haragjt, s rvetette magt. Harry azonban felknyklt mindkt kezvel az asztalra, s tenyervel tartva az llt, Hermionet fixrozta. A lny direkt nem nzett r.
Alan inkbb nem krdezte meg, min veszekednek, volt egy tippje – ami trtnetesen a Mardekros asztalnl lt, s pp kedvest psztzta. De legalbb beigazoldott a gyanja.
Pr perc mlva Harry mg mindig Hermionet figyelte, egy rva falatot sem evett. A lny vgl megunta, s felpillantott bartjra.
- Ne nzz gy rm, Harry – kzlte. A fi vllat vont, s tovbbra is figyelte, m arcn mosoly jelent meg. Hermione oldalra dnttte a fejt, s rtetlenl bmult vissza r. – Mi van?
- Dhsnek ltszol – mondta a fi. – Egybknt csak prblok rjnni, hol lehettl jjel. De azt hiszem, tudom.
Hermione ijedtben elspadt, s szemei is tgra nyltak. Harry mg szlesebben mosolygott.
Alan pillantsa elõszr Hermionera, majd Harryre esett. A fi rtette, mire jtt r Harry: csak arra, hogy hol volt, arra nem, hogy kivel. Valsznûleg a hol is inkbb arra utal, hogy mit csinlt a lny. Vigyorogva tallkozott a kt fi pillantsa, amit Hermione is szrevett. Nagyot shajtott, s lecsapta az asztalra a villjt, aminek a hegyn egy krumpli vrt a hallra. A lny felpattant az asztaltl, s magabiztos, dhs lptekkel tvozott a terembõl Ron felkapta a fejt, Harrybõl s Alanbõl pedig kitrt a nevets.
- Azt hittem, hogy legalbb magtl elmondja – ismerte be a sebhelyes homlok fi. Kicsit csaldottnak tûnt, azonban mikor jra Alanre nzett, ismt nevetni kezdett.
- Szerintem idõvel elmondta volna – vont vllat a hossz haj src. – Ht ezt el sem hiszem! – dõlt htra a szkn.
- Te sem tudod, hogy kivel volt? – krdezett kzbe Ron, miutn lenyelte az egyik csirkecomb utols maradvnyait. Alan rnzett, s pr pillanatig nem vlaszolt.
- De, de nem mondhatom el – felelte.
- rtem – felelte keserûen Ron, s egy pillantst vltott Harryvel, majd visszatrt ebdjhez.
*
Hermione mrgesen csapta be maga utn a klubhelysg ajtajt, mire a portrn lvõ dma sikoltozsban trt ki, s elrte, hogy Hermione meglepõdve forduljon hozz vissza. Ugyanis a dma mg Ronnl is csnybban kezdett kromkodni.
Hermione vllat vont, s lehuppant az egyik knyelmes kanapra. Ezt nem hiszem el! – ismtelgette magban mr vagy szzadszorra. Mirt ilyen kvncsiak? Nem mindegy nekik, hogy mikor, hol s kivel mit csinlok? J, persze a bartaim... , Istenem, olyan j lenne elmondani!
Egy ideig mg magban fstlgtt, s tkozta Dracot, amirt annyira megutltatta magt a bartaival, hogy nem beszlhet a vele val kapcsolatrl Harryvel s Ronnal.
Vgl nagyot shajtott, s lelt a knyvei el, hogy kszljn a msnapi rkra.
*
- Na, meslj, milyen volt?
- Mit mesljek? – krdezett vissza rtetlenl, fel sem pillantva Draco.
Õ s Alan pp a knyvtrban ltek, s nhny knyv fl grnyedtek. Voltak mg j nhnyan rajtuk kvl odabent, de senki nem foglalkozott velk.
- Tudod te azt nagyon jl – felelte Alan, s htradõlt a szkn. Vrakoz pillantssal mregette a szõke Mardekrost.
Draco shajtott egy nagyot, s kzelebb hajolt bartjhoz.
- Nem tudok rla mit meslni – szlalt meg halkan, hogy biztosan csak õk ketten halljk. Alan mg mindig ugyangy figyelte, s mintha kzben azt gondolta volna, hogy „na, persze, ne kresd magad, folytasd”. – Nagyon j volt – bkte ki vgl a fi egy vigyor ksretben. – De rszletekbe nem megyek.
- Ok – blintott a Griffendles src. – Nekem ennyi is elg. Majd Hermionetõl is megkrdezem.
- Hagyd mr ezt – csvlta meg szõke fejt a fi. – Magngy.
- J, de tudtommal a bartotok vagyok – vont vllat Alan.
- Az vagy. De ettõl mg... Szval... ez knyes tma – ahogy fi kimondta a szavakat, rzsaszn pr jelent meg arcn. Alan alig brta visszatartani nevetst.
- Tged is ritkn ltni zavarban.
Draco vllat vont, s visszahajolt a knyve fel. Egy ideig nmn olvasta a sorokat, de rezte, hogy Alan nem a knyvekkel foglalkozik. Jl is sejtette, a fi a helyisget psztzta, mintha keresne valakit. Draco felvonta a szemldkt, aztn a falon lvõ farra pillantott. Hromnegyed kilenc volt... Valamit elfelejtett.
- Milyen nap van ma? – krdezte hirtelen Alantõl. A fi r se pillantott, csak keresglt tovbb, gy vlaszolt.
- Szerda.
, ht persze! Szinte rcsapott a homlokra, de aztn ezt csak gondolatban tette meg. Felllt, s felnyalbolta a knyveket.
- Mennem kell.
- Hova? – nzett r meglepetten a Griffendles.
- Õrjrat – felelte flvllrl Draco, mikzben elindult, hogy visszapakolja a knyveket a helykre.
Alan vllat vont, s ekkor megpillantotta, akit keresett. Ginny is szrevette õt, s odastlt hozz. Egy cskkal dvzlte kedvest, s lehuppant az lbe. Az asztal fel fordult, s a knyvet kezdte lapozgatni.
- Mi jt olvasol? – rdeklõdtt a lny.
- Semmi jt – felelte Alan, majd becsukta s megfordtotta a knyvet, hogy ne ltszdjon a cme. Szorosan maghoz hzta bartnõjt, s megcskolta.
- Na, mentem – szlt oda Draco, aki pp ekkor lpett ki a polcok kzl. – Szia, Ginny.
- Szia – ksznt a lny, s rmosolygott a Mardekrosra. Furcsa mosoly volt, s Draco tudta is, hogy mirt; affle mindent tud mosoly.
- Mr az egsz suli tudja? – krdezte szemrehnyan Alantõl.
- Dehogyis! Tõlem nem legalbbis – vdekezett a fi.
Erre a szõke src csak egy „na, persze” pillantssal mltatta, aztn mr ment is ki a knyvtrbl. Alan s Ginny sszenztek, s kitrt belõlk a nevets. Madam Czvikker szinte azonnal ki is zavarta mindkettejket.
*
- Szia.
- Szia – mosolygott Hermione a bejrati csarnokban vrakoz Dracora.
- Weasleyt hol hagytad?
- Tanul mg – felelte hamisksan Hermione. – Fnt tallkozunk vele, azt mondta.
- Naht, nem flt tõlem?
- n is ezt krdeztem, de azt mondta, hogy tudok magamra vigyzni – felelte cseppnyi hitetlensggel a hangjban a lny, s mr indultak is fel a lpcsõn a hatodik emeletre.
- Nem r vall – jegyezte meg a szõke fi, s homlokrncolva, kezeit zsebre tve stlt Hermione mellett.
Nmn ballagtak tovbb. Feszlt volt a csend, de egyikk sem volt kpes megszlalni. A lny pp azon tprengett, vajon mi jrhat Draco fejben, de semmi tlete nem volt. rezte, hogy valamit most mr tnyleg mondania kell, ostobasg lenne, ha nem hasznlnk ki, hogy nincs ott velk Ron. Vgl a nagy hallgatst egyszerre szaktottk meg, gy nem rtette egyikk sem, mit mond a msik. Mindketten nevetni kezdtek magukon, s ez szerencsre oldotta a feszltsget.
- Szval, mit akartl mondani? – krdezte mg mindig mosolyogva Draco, s kzelebb lpett kedveshez.
- Semmi klnset... Csak mr zavart ez a csend – mondta a lny s mosolyogva figyelte, ahogy Draco megfogja a kezeit. – Te?
- Ht... n csak... - zavartan elhallgatott, s Hermione ujjait simogatta. – Tudod... csak...
- Na, ne dadogj mr! – szlt r nevetve a lny, s egyik kezvel megsimogatta szerelme helyes arct. – Mondd csak.
- Szval... nem bntad meg... ami trtnt? – tette vgre fel a krdst. Hirtelen nagyon hlynek rezte magt, fõleg mikor ltta, hogy Hermione mennyire aranyosan nzi õt. Lny odabjt hozz, s a mellkasra hajtotta a fejt.
- Semmit nem bntam meg, Draco – felelte aztn suttogva. – Sõt... - azzal megpuszilta a fi kulcscsontjt.
- Sõt? – krdezett vissza kedvese, s vigyorral a kpn lelte maghoz a Griffendlest.
Hermione nem vlaszolt, csak hamisksan mosolygott. Beharapta az als ajkt, s mg szorosabban bjt Dracohoz. Aztn elvltak egymstl, de mg mindig fogtk a msik kezt.
- Akkor szmthatok egy kis ismtlsre? – krdezte rtatlanul a fi, mikzben kedvese egy hajtincsvel jtszadozott.
- Lehet rla sz – felelte erre a lny. Ltta, ahogy a Mardekros szemben felragyog valami. Egymsra vigyorogtak, s tovbbstltak.
A hatodikra rve a lpcsõ tetejn mr Ron vrta õket. Szemeivel vgigksrte, ahogy a kis pros – immron elengedve egyms kezt, tisztes tvolsgban – felballag hozz.
- Ltom, mg mindketten ltek – jegyezte meg, majd olyan pillantst mrt Dracora, mintha azt szeretn, hogy ez r ne legyen igaz.
- Nlkled egsz normlisak az emberek, Weasley – felelte a szõke fi, s elstlt a vrs Griffendles mellett. Hermione elõre rlt a kvetkezõ vitnak.
- Mire akarsz ezzel clozni, Malfoy? – krdezte fenyegetõen Ron.
- n ugyan semmire – emelte fel maga elõtt kt kezt a fi. – De ha elg eszed van, rjssz magadtl is – azzal Hermionera pillantott, aki abban a pillanatban legszvesebben a fira szlt volna, hogy hallgasson, s mr el is indult a folyosn.
Ron is Hermionera nzett.
- Mi a fent akart ezzel? – krdezte a fi.
- Azt hiszem, csak annyit, hogy ltalban akkor szoktunk vitzni, ha te is jelen vagy – mondta erre bizonytalan hangon, lehajtott fejjel a lny.
- Mi? Azt akarod mondani, hogy mg idejttetek, egyltaln nem srtegetett? – tgult kerekre Ron szeme. Hermione vatosan blintott, gy rezte, ideje, hogy egy kicsit rvezessen: Draco nem olyan, mint eddig. – Remek.
- Mi a baj? Inkbb rlj, hogy bkn hagy.
- Szrnyalok a boldogsgtl – vetette oda a vrs haj fi, s kvette Dracot a folyosn.
A lny kt trsa mgtt ballagott. Ron elhatrozta, kiderti mi folyik itt. Ezrt Dracot bombzta a krdseivel.
- Elmondand vgre, Malfoy, mi ez az egsz? Mi a fene jr mr megint abban a bolhnyian kicsi agyadban?
- Most ppen az, hogy ha az n agyam bolhnyi, akkor a tid mekkora lehet. Nem jut eszembe semmi, ami a bolhnl kisebb.
Ron nagyot shajtott, de nem tgtott. Mly levegõt vett, s jra lehiggadva, nyugodtan folytatta a vallatst.
- Mirt nem piszklsz? – krdezte egyszerûbben. Meglepetsre Draco felnevetett; a hangjtl kirzta Hermionet a hideg. Az egsz folyost betlttte a harsny, vidm kacaj. – Most meg rjtt a nevetõgrcs, ilyen nincs – motyogta maga el Ron, mikzben a folyos falain cikzott a tekintete, htha valahol vlaszt tall a Mardekros klns viselkedsre.
- Naht, Weasley, csak nem hinyzom? – krdezte gnyosan, mg mindig nevetve. A kt fi megllt a folyos kzepn egymssal szemben. – Hallod ezt, Granger?
- Hallom – felelte Hermione, mikzben pp arra gondolt, mennyire durvn s kemnyen is hangzik a neve.
- Nos, Weasley, ha jl ltom, tged jobban idegest, ha... hm... gymond „rendes” vagyok veled.
Ron olyan kifejezssel az arcn nzte a Mardekrost, mintha nagyon nem rdekeln, amit mond. Unottan felhzta a szemldkt, s ha lett volna nla, biztosan beleharap egy almba a hats kedvrt.
- Ezrt taln jobban jrok, ha nem piszkllak.
- s erre csak ht v utn sikerlt rjnnd? – rdeklõdtt a Griffendles fi. Draco rvigyorgott.
- Jobb ksõbb, mint soha.
- Neked mr mindenhez ksõ van, Malfoy – felelte erre Ron, s mintha eddig lt volna; olyan volt, mintha most pattant volna fel, kzelebb lpett Dracohoz. – Te mr gyis rkk egy mocskos hallfal fia maradsz, aki ugyangy vgzi, mint az apja – Ron kzelrõl megszemllte, hogy szûkl ssze Draco szrke szeme a dhtõl. Szinte belemszott a fi arcba, ahogy csaknem kpte a szavakat.
- Ron – szlt r vszjsl hangon Hermione. Taln pp idõben. Bartja htrafordult, s htrlt nhny lpst ellensgtõl. – Most mivel bntott, hogy ilyeneket kell mondanod?
- Mirt vded? – horkant fel a fi erre. Ron teljesen megtkzve nzett r.
- Nem vdem! – tiltakozott a lny. – De igazsgtalan vagy!
- Õ is az volt ht ven t.
- Hat – szlt kzbe kznysen Draco.
- Teljesen mindegy az az egy v.
- Elg volt – mondta Hermione. - Akkor felejtsd el, ok? Ne is foglalkozz vele!
- Engem nem zavar - vont vllat Draco. – Klnben sem krtem a segtsgedet.
Hermione dhsen rpillantott. Szval gy llunk.
- Akkor j jszakt fik! – mondta emelt, dhs hangon, s elvgtatott a kt fi kztt a klubhelyisgk fel.
- J jrõrzst, Weasley – mondta Draco, s gyorsan elsietett õ is az ellenkezõ irnyba, otthagyva Ront a folyos kzepn.
- Idita, Malfoy – motyogta maga el, s lassan elindult õ is Hermione utn.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
