A hely, ahol ettek, egy nagyon kellemes kis étterem volt. Fabútoraival hangulatosan volt berendezve, az asztalok is harmonikusan voltak elhelyezve, és az egész összhatás olyan megnyugtató volt. A gyerekek össze-vissza foglaltak helyet, nem csapatonként. Ez lehetetlen is lett volna, mivel minden asztalnál négyen fértek csupán el. Hermione három lánnyal ült le az egyik asztalhoz. Szemben vele ült Jessica, jobbra tőle egy rövidebb szőke hajú lány, balra tőle egy szemüveges barna hajú lány foglalt helyet.
- Ismered azt a srácot? - fordult Hermione felé Jessica.
- Melyiket? – kérdezett vissza értetlenül a lány.
- Azt a szőkét… az új csapattársunkat.
- Ja… - eszmélt fel keserűen. – Igen, ismerem. Egy suliba járunk – Jessica elmosolyodott. – Az egyik legnagyobb ellenségem.
- Oh… Azt hittem, jóban vagytok.
- Ugyan… Malfoyjal? Rémálmomban esetleg.
- Miért nem szereted? Nézz már rá! Tök aranyos, és nagyon jóképű! – pillantott Jess a Hermione mögötti asztalnál ülő fiúra.
- Normális vagy? – kérdezett vissza keserűséggel a hangjában Hermione. – Oké, lehet, hogy jól néz ki, de hogy aranyos… fúj…
- Pedig tényleg az – kapcsolódott be a beszélgetésbe a szemüveges lány. – Nézd meg! Hogy áll a haja? Aranyos ilyen kócosan…
- Nem beszélhetnénk másról? – kérdezte Hermione. A három lány egymásra pillantott.
- Nem – felelték egyöntetűen.
Így hát Hermionenak végig kellett hallgatnia a Mardekáros fiú dicsőítését, ami nem volt épp kellemes. Időnként mégis ránézett a fiúra, hiszen a lányok olyanokat mondtak róla, amit ő eddig egyáltalán nem vett észre. Például milyen édesen mosolyog éppen (a vele szemben ülő lányra); hogy milyen szép, kifejező szürke szemei vannak; hogy milyen jól áll neki ez a testtartás; hogy hogyan ül, és hogy…
- Nem aranyos, amikor idenéz? – kérdezte elérzékenyülve a rövid szőke hajú, Sheela.
- De! És hogy eszik! Istenem… - sóhajtott a szemüveges lány.
- Hagyjátok már légy szíves abba! – fakadt ki Hermione. Úgy érezte, hogy ha még egy csodáló megjegyzést hall a fiúra, akkor széthasad a feje. A három lány ránézett. – Csodáljátok, nem érdekel, csak ne előttem, kérlek! Utálom azt a gyereket, és nem értem, hogy hogy a fenébe bírtok ennyire belebolondulni! Oké, jól néz ki, de ez nem változtat azon, hogy egy szemét, aljas kis görcs… - mondta kicsit hangosabban a kelleténél Hermione. Néhányan feléjük néztek, köztük Malfoy is, aki csak felvont szemöldökkel meredt a barna hajú lányra.
- Oké, oké… ne haragudj… De akkor is aranyos, nem? – kezdte megint Jess.
- NEM!
- Jó…
A vacsora további része csendben, és legfőképpen Malfoy-mentesen telt – Hermione nagy örömére. Megbeszélték, hogy ki hol lakik, hogy melyik suliba jár, és hasonló, általános dolgokat. A desszertnél aztán megint szóba jött a szőke fiú.
- És miért utálod ennyire? – bökött fejével Sheela a Mardekáros fiú felé.
- Mert ő is utál engem. Megkeseríti az életemet a Roxfortban… Az a mániája, hogy a barátaimat és engem cikizzen egyfolytában.
- És van bármi igazi oka rá, hogy cikizzen?
- Nincs… aranyvérmániákus a családjával, és ezért én csúfítom a képet… Tudod, az én szüleim muglik… - tette hozzá Hermione egy kicsit félénken. Nem akarta, hogy a vére miatt a lányok ne álljanak többet szóba vele.
- Oh, értem… túl tökéletesnek látszik – mondta kissé elszontyolodva Jess.
- Titeket nem zavar a… a vérem?
- Ugyan! – nevetett fel Sheela. Jess és Cathy is rámosolyogtak. Megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Szerintem ez hülyeség, ha nem lennének félvérek, vagy mugliszületésűek, már rég nem lennénk. Mellesleg az én szüleim is muglik – mondta Cathy.
- Nekem a nagymamám az – tette hozzá Jess.
- Oké… akkor megnyugodtam…
- Neki minden felmenője mágus? Szép dolog… - terelte megint vissza a fiúra a szót Jess.
- Nagyon…
- Gyerekek! Úgy látom, hogy mindenki befejezte a vacsorát – hallották Adelheidet. A nő felállt az asztalától, és folytatta. – Nos, szeretném ismertetni a holnapi programot… amint azt tudjátok, az első napokban körbejárjuk a vidéket, hogy mindenki nagyjából kiismerje magát erre. Hiszen majdnem két hónapot lesztek itt, és nem szeretnénk, ha bárki is eltévedne – Hermione ránézett a szőke fiúra, és meglepve látta, hogy ő is ugyanígy tesz. Legalább ugyanazt szeretnénk – gondolta keserűen. – Holnap bemegyünk a faluba, ezért kérlek benneteket, hogy mugliruhát vegyetek fel. Akinek bármi szüksége van valamire, az ott vásárolhat. A falunak van egy kis területe, ahol néhány varázsló bolt található, oda is el fogunk látogatni. Reggelinél megbeszéljük, hogy hánykor indulunk. Van valakinek esetleg bármi kérdése? – senki nem emelte fel a kezét. – Rendben. Akkor jó éjszakát mindenkinek!
Hermione felállt az asztaltól, és Jesszel csevegve elindult a szálláshelyhez.
*
Sok buta liba. Mit vigyorognak egész vacsora alatt? Úgy tűnik, hogy Grangernek nem igazán van ínyéra a téma… Vajon mi lehet a vihogás tárgya? – gondolta kíváncsian Malfoy. Semmi kedve nem volt ebben a „táborban” lenni. Ki hallott már arról, hogy egy Malfoy varázslótáborba megy? – kérdezte magától a fiú. - Senki… Ekkora baromságot kitalálni is nehéz. És az egész suli tudni fogja, hála ennek a piszkos kis sárvérűnek… Tudnám anyámnak mi a jó abban, hogy nekem rossz… Na, jó… úgysem tehetek semmit, legalább érezzem jól magam, nem igaz? Grangerrel egy teljes nyár… ennél jobbat el se tudnék képzelni! Őt legalább tudom szekálni. Ennél jobb programot keresve sem találhatnék. Mondjuk az már túlzás, hogy egy szobában kell aludnom vele és a többi kis… á, hagyjuk.
- Gyerekek! Úgy látom, hogy…
És ezek az idióta tanárok is… Van egyáltalán jó oldala a dolognak? Mert eddig még nem sikerült megtalálnom… bár az erdő az tetszik. De semmi más nincs, ami jó ebben a… mi is ez? Otthon tudnék… ez jó. Otthon sem csinálnék úgyse semmit… Persze, végül is, anya ezért küldött ide. Zavarja, hogy tengek-lengek a házban. Mintha ő sok hasznosat tenne. Naphosszat kint ül, és napozik, és közben egy árnyalatnyit sem lesz barnább… Máris megyünk? – eszmélt fel, mikor mindenki tolta már be a székét.
- Draco, nem jössz? – hallotta Cintia hangját. Ő volt az a lány, akivel egész vacsora alatt beszélt.
Átlagos lány volt, általános női dolgokkal. Draconak nem egyszer kellett a „jaj, már megint letört a körmöm” mondatot meghallgatnia evés alatt. Nem is volt annyi ujja a lánynak, ahányszor mondta.
A fiú felállt az asztaltól, és a táborhely felé indult. Amikor kilépett az étterem ajtaján, hátraszólt az egyik fiúnak, Alannek, hogy kint megvárja… illetve hátra akart szólni, csak amint hátrafordította a fejét beleütközött valakibe.
- Bocsánat… - motyogta. – Oh, csak te vagy az… - tette hozzá, mikor meglátta Hermione hirtelen dühössé vált vonásait. Szuper… - gondolta keserűen a fiú.
- Igen… csak én – felelte a lány, és Jesszel együtt folytatta útját.
*
Amikor a tábor bejáratához értek, Jess törte meg a csendet.
- Hogy ez mekkora tahó – fakadt ki.
- Én mondtam… - felelte Hermione, akinek akaratlanul is Ron jutott eszébe, a káromkodásról. - Menjünk aludni, nagyon fáradt vagyok.
- Én is… De mindegy, akkor is aranyos – tette hozzá Hermionera vigyorogva.
- Ne szórakozz velem… - mondta álmosan.
A két lány bement a négyes számú házba, és az ágyukhoz léptek. Hermione Jess és Malfoy között aludt. Néhány perc múlva belépett Valeri, a harmadik lány. Ő azonnal elment zuhanyozni. Pár perc múlva a három fiú is bement a szobába. Egyiküknek rövid, barna tüsi haja volt, akit Joshnak hívtak, a másik egy hosszú, fekete hajú, sötétkék szemű srác volt, az ő neve Alan volt, a harmadik egy… egy Malfoy volt.
Hermionenak Malfoyon kívül mindenki szimpatikus volt, rá is mosolygott mindannyiukra. Fáradtan leült az ágyára, és hátát a párnájának támasztva, térdeit felhúzva nézte a táskájában kutakodó Jesst. Eszébe jutott szüleinek írt levele. Egy mozdulattal levette a polcról a pergament. Ismét hátradőlt, és átolvasta. Mikor a végére ért, Valeri visszatért a fürdőszobából. Jess szólt neki, hogy menjen el Hermione is, és majd megy ő utoljára. Hermione letette a levelet a polcra, összeszedte a holmijait, és elment zuhanyozni.
*
- Ö… szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, csak gondoltam bemutatkozom. Jessica Thompson vagyok… - ment oda a lány a szőke fiúhoz. Ő éppen az ágyán ült, és gondolkozott valamin.
- Szia. Draco Malfoy – biccentett a fiú.
- Hermione mondta, hogy ismeritek egymást…
- Akkor biztos sok jót hallottál rólam… - jegyezte meg gúnyosan.
- Hát… nem… de…
- Ha nem, akkor miért jöttél ide? – kérdezte türelmetlenül Malfoy.
- Mert szeretném tudni, hogy valóban olyan vagy-e! De úgy látszik, hogy Hermionenek igaza van! – mondta dühösen a lány, és elfordult a fiútól, és az ágya felé indult.
- Nincs – felelte egyszerűen a fiú. Hú, a fenébe is… legyél normális, Draco, most az egyszer – mondta magának. – Ő nem ismer engem – a lány megállt, és szembefordult vele. – És én se őt.
- Ehhez képest eléggé megvan rólad a véleménye.
- Lehet. De engem az ő véleménye izgat a legjobban – felelte kajánul. – Mit mondott? – kérdezte hirtelen ötlettel. Na, erre kíváncsi vagyok.
- Hát… kérdezd meg tőle – válaszolta végül a lány, mert látta, hogy Hermione épp kilép a fürdőszoba ajtaján.
- Annyira nem érdekel – vont vállat a fiú.
Jess visszament az ágyához, és összeszedte a fürdéshez a holmijait.
Hermione leült az ágyára, és eltette cuccait a bőröndjébe. A törölközőjét még a fürdőszoba előterében kiterítette, ahogy Valeri is.
Mikorra a fiúk is végeztek a zuhanyzással, Hermione és Jess beszélgetni kezdtek. Jess elmesélte a lánynak, hogy „beszélgetett” Malfoyjal, és hogy tényleg kezdi azt hinni, hogy Hermionenak igaza volt a fiúval kapcsolatban. Hermione lopva a szőke hajú fiú ágya felé nézett. Malfoy épp magába volt merülve. Kicsit szokatlannak találta így, hogy mellette van, és mégsem köt belé. Hamar ejtették ezt a témát, és az életükről folytatták a beszámolót. Tíz órakor Gradhild jött be, és fújt takarodót. Hermione bebújt a paplanja alá, és balra fordította a fejét. Malfoy már aludt. Hermione akaratlanul is, de elmosolyodott. Másik oldalára fordult, amikor a tanár lekapcsolta a villanyt. Meglepően hamar sikerült lehunynia a szemét, és elaludnia.
*
Másnap reggel korán ébresztették őket. Hermione meglepődve konstatálta, hogy ő volt az utolsó, aki felébredt. Fáradtan kimászott az ágyából, és a fürdőszoba felé indult. Épp a szemét törölgette, amikor belépett a mosdó ajtaján. Malfoy épp egy szál törölközőben állt benn az egyik tükör előtt, és… borotválkozik? – döbbent meg a lány. Zavartan ment a másik mosdóhoz, és mosta meg az arcát. Néhány perc múlva hideg lett a víz. Hermione lemondóan elzárta a csapot, és megtörölte az arcát.
- Kösz! – mondta a fiúnak, miközben sértődötten kiment.
Malfoy értetlenül bámult a lány után. Ja, a víz! – nyilallt bele. Azért lett Hermionenek hideg a víz, mert ő kinyitotta a csapot. Megtörölte vizes arcát, és kiment a szobába.
- Nem volt szándékos – morogta a lánynak, amikor elment mellette.
Ő már fel volt öltözve, és épp azon volt, hogy kimenjen. Draconak ekkor jutott eszébe, hogy mugliruhában kell menni. Ő, az aranyvérűek egyik büszkesége, mugliruhában… az szép lesz, főleg, hogy neki nincs. Elgondolkozva masszírozta meg az állát. Hermione nem igazán törődött vele, hogy Malfoy hozzá beszél, kiment a tábor udvarára.
Draco tehetetlenül leült az ágyára, és azon törte a fejét, hogy mégis mibe menjen.
- Valami baj van? – kérdezte Alan, miközben a saját ágyához ment. Hermioneval szemben aludt.
- Á, semmi… csak nem igazán szoktam mugli holmikban mászkálni… - felelte a szőke hajú.
- Értem… - Úgy tűnt, hogy Alan tényleg érti Draco problémáját. - Adjak valamit? Nem hiszem, hogy nagyon eltérne a méretünk – ajánlotta fel mosolyogva a fiú.
- Az jó lenne, kösz… - felelte kicsit zavartan Malfoy.
*
Reggelinél a lányok úgy tűnt, hogy nagyon fáradtak voltak, mert Hermione egyetlen szót sem hallott Malfoyról – és másról sem igazán. Amikor befejezték az evést Radin felállt, és elmondta, hogy tíz órakor találkoznak a tábor előterében. Mindenki felállt. Volt még kicsit több mint egy órájuk.
Hermione úgy döntött, hogy nem megy vissza a szobába, olyan szép idő van, inkább sétál egyet az erdőben. Jess nagyon fáradtnak látszott, és az is volt, ezért ő inkább visszament ledőlni még egy kicsit. Hermione az utolsóként lépett be a tábor kapuján. Egyenesen a fák közé tartott. Imádta a természetet, mindig megnyugtatta. A fák alatt volt egy tűzrakó hely, amit úgy tűnt, hogy már nagyon régen használtak. Ennek a közelében volt néhány pad, Hermione ezek egyikére leült. Elgondolkozva nézte a fás terület többi részét, amely alatt kellemes világosság volt. Hermione lépéseket hallott, és ijedten kapta fel a fejét.
- Szia! – az egyik csapattársa volt, a hosszú fekete hajú, fiú. – Alan Fonce – nyújtott kezet.
- Hermione Granger – fogadta el mosolyogva.
- Igen, hallottam – mosolygott ő is vissza. – Leülhetek?
- Persze, nyugodtan…
- Kösz… - foglalt helyet a fiú. – Úgy tudom, hogy te roxfortos vagy…
- Aha… Te melyik iskolába jársz? - érdeklődött a lány.
- Hát… per pillanat egyikbe sem… Eddig a Beauxbatonsba jártam, de most elvileg, ha minden jól megy, akkor veled és Dracoval együtt a Roxfortba fogok – Hermione homlokráncolva nézte a fiút.
- Miért váltasz?
- Hát… - Alanen egy pillanatig zavartság volt. – Angliába költöztem… - felelte aztán.
- És akkor most egy évet velünk fogsz tölteni?
- Úgy tűnik… Bár lehet, hogy kettőt is. Én hatodikos lennék…
- Ó, azt hittem, hogy te is… te is tizenhat vagy.
- Igen, annyi vagyok. De még csak két hónapja – mosolygott vidáman.
Rövid csend állt be a beszélgetésbe. Hermione nagyon szimpatikusnak találta a fekete hajú srácot. Helyes arca volt, és tetszett neki, hogy állandóan mosolyog. Ráadásul még ismerős is volt neki…
- Bent Jess épp azt meséli a többieknek, hogy miket mondtál Dracoról… - Hermioneban egy pillanatra megállt minden.
- Tessék? – kérdezte kiszáradt torokkal.
- Jól hallottad… szemét, aljas kis görcs, ha jól emlékszem… - tette hozzá mosolyogva. – Nem nagyon bírjátok egymást, ha jól látom…
- Hát nem… Jesst meg meg fogom fojtani… És D… Malfoy is benn van?
- Benn, ő kérte, hogy mondja el.
- Istenem… de jó…
- Nem hiszem, hogy nagyon magára venné…
- Nem azért… Csak most ezzel fog piszkálni.
- Sajnálom…
Hermione úgy döntött, hogy bemegy a házukba. Alant is hívta, de ő úgy gondolta, hogy inkább kinn marad még egy kicsit az erdőben. Így hát a lány elindult a szálláshelyek felé. Amikor a saját, négyes számú házukhoz ért, Malfoy jött ki rajta. Egy pillanatra megállt, de nem szólt semmit. Aztán ment tovább, úgy tűnt, hogy a fák közé. Hermione felsóhajtott, és bement a házba.
A szobában ott volt többi szobatársa. Mindhárman köszöntek neki. Hermione is így tett, majd kihívta Jesst.
- Mégis, mit mondtál Malfoynak? – vonta kérdőre a lányt.
- Hát… amit mondtál róla… - pirult el Jess. – Ne haragudj, nem tudtam, hogy nem mondhatom el neki… mondott valamit?
- Nem, neked?
- Semmit. Eléggé meglepett arcot vágott, de nem szólalt meg. Most hol van?
- Nem tudom… úgy láttam, hogy arra ment – mutatott Hermione a fák közé, ahol két embert látott beszélgetni. Valószínűleg Alant és Malfoyt.
- Alanhez?
- Aha…
- Jaj, nagyon rendes az a srác! Nagyon jószívű, és nagyon jó fej. Tegnap, már aludtál, egyszer felkelt, és kiment a mosdóba… amikor meg visszajött, hasra vágódott a táskámban. Arra keltem fel. Elkezdtünk mindketten nevetni. Aztán persze bocsánatot kértem, meg minden – mesélte a lány. – Azt mondta, semmi baj, csak legközelebb ne úgy rakjam, hogy az ágynak esik… - Hermione halkan felnevetett.
- Igen, én most beszéltem vele egy kicsit… Aranyosnak tűnik.
Tízig sétálgattak a tábor területén, messze kerülve Malfoyékat. A két fiú jól elbeszélgetett az erdő mélyén, és a lányok is jó témára találtak Alanben.