Rettenetesen hideg tél volt, de egy vörös hajú fiú úgy érezte, hogy a hőségtől, amit érez, elájul. Bement egy Sirius nevű kis teázóba, mely az Abszol úton volt. Nagyon szerette ezt a helyet, mert megnyugvást talált. Ha veszekedett anyjával, vagy valamelyik testvérével, esetleg csak rossz kedve volt, mindig ide jött. Szinte az összes féle teát kipróbálta már, kivéve egyet: az érzelmek tengerét. Titkos vágya volt, hogy ezt a teát szíve hölgyével próbálja ki, aki ki más is lett volna, mint Fleur Delacour... Fleur... Összeszorult a torka erre a gondolatra... Három óra múlva találkozik a mit sem sejtő lánnyal, aki csupán az angol nyelv fortélyait szeretné tőle megtanulni... Ekkor egy apró bagoly repült be a külön a levelek szállításának szánt ki folyosón. Majd ledobta a levelet a nyílásba, ami lejjebb kicsúszott. A pincérnő, Katie odament, majd így szólt:

-Bill, leveled jött!

Bill csodálkozva emelte föl szemét, hiszen nem gondolta volna, hogy bárki is levelet írjon neki ilyenkor. Végigsorolta magában az embereket, akiktől jöhettek: Fleur - ne is álmodozz!; Anya - szolgálatban van; apa - minisztérium; Ron - Harryékkel van; egyéb testvér - kizárt, Fredék nem szoktak írogatni, Charlie valahol nagyon messze van... Talán Ginny - á, nem hiszem.. de akkor vajon ki?, - tűnődött magában a fiú. Szép komótosan felállt, és elvette Katietől a levelet, aki csillogó szemekkel nézett rá. A lány tudta, hogy a fiú szíve másé, egy pillanatra szomorúság csillant a szemében, majd elfordult, és elment felvenni a rendeléseket. Bill ebből a kis közjátékból semmit nem vett észre, a levélre összpontosított. Mikor meglátta, hogy kitől jött, kihagyott egyet a szívverése.

-Fleur! - mondta ki hangosan. Katie egy pillanatra visszafordult, majd folytatta munkáját....

A levélben ez állt: "Szia Bill! Akkor jössz ma?" A fiú egy pillanatig nézte a levelet, majd gyorsan a zsebében kezdett kotorászni, de rá kellett jönnie, hogy nincs pennája.

-Katie, tudsz adni egy pennát? - kérdezte a barna hajú lányt.

-Persze, egy pillanat.

Mikor megkapta a kölcsön-pennát, a gondolatai eszeveszetten száguldozni kezdtek. 'Most mit írjak neki? Valahogy úgy kéne, hogy humorosnak, mégis kedvesnek tartson...' Egy 10 percig a választ írta egy szalvétára, majd a végső formát a pergamenre másolta: "Kedves Hölgyem! Amennyiben nem jönnék, már rég értesítettem volna, mivel egy úriember nem mondja le utolsó pillanatban a találkozóját. Tehát készüljön fel az angol nyelv nehézségeire, mert hamarosan tapasztalni fogja őket. Bill" Majd elküldte a levelet. Szíve majd kiugrott a helyéről, de igyekezett megnyugodni. Ebben a pillanatban az órájára nézett. ’Uramisten, ha nem sietek, a végén még lekésem a találkozót!’ Kifulladva érkezett Fleur lakásához. Benyitott a társasház főajtaján, mely tárva-nyitva állt. A lány az 5. emeleten lakott. Bill úgy döntött, nem lifttel megy, mert ki akarta fújni magát, nem akart ilyen állapotban Fleur szeme elé kerülni. Végre felért az ötödik emeletre. Egy pillanatig még állt, mielőtt csöngetett volna. Azon gondolkodott, mivel kéne elkápráztatnia a lányt. Végül erőt vett magán, és csöngetett. Szinte egyből jött a válasz.

-Te vagy az, Bill?

- Igen, én. Beengedsz? - Valami frappánsat akart mondani, de hirtelen olyan zavarba jött, hogy nem sikerült. 'Még a hangja is szép!' - gondolta.

3 órával korábban

Fleur már harmadszorra nézte meg, hogy a haja rendesen ki van e fésülve, majd még egy leheletnyi pirosítót tett magára. 'Eljön egyáltalán? És mi van, ha, úgy döntött, hogy egy ilyen reménytelen esettel, mint én vagyok, nem is foglalkozik? Mi van, ha randija van, és az utolsó pillanatban lemondja? Mi van, ha?....' Ilyen gondolatok cikáztak folyamatosan a lány fejében. 'Küldök neki egy baglyot.' - határozta el magát végre. Valami olyat akart írni, ami illik hozzá. ’Elvégre a nagyanyám véla volt!’ - gondolta. Azonban a levél elég rövidre és személytelenre sikerült. Csak a következőt írta: Szia Bill! Akkor jössz ma? Felkötötte baglya lábára, és elküldte. De abban a pillanatban, hogy elküldte, már meg is bánta tettét. 'Úristen, most meg mire volt jó ez? Tutira tiszta hülyét csináltam magamból!' De már nem volt mit tenni. A bagoly elment, s vele együtt a kínos levél is. 'Vajon rájön, hogy mit érzek iránta?' - töprengett. Még negyed óra sem telt el, megérkezett a válasz: "Kedves Hölgyem! Amennyiben nem jönnék, már rég értesítettem volna, mivel egy úriember nem mondja le utolsó pillanatban a találkozóját. Tehát készüljön fel az angol nyelv nehézségeire, mert hamarosan tapasztalni fogja őket. Bill" 'De aranyos! De biztos csak jópofizni akar, hiszen... á, nem is tudom. De valahogy nem az én stílusom a 'minden összejön a főhősnek, és boldogan él, míg meg nem hal'. Már csak 5 perc volt az óra kezdetéig. 'Bárcsak ide se hívtam volna, akkor nem lenne ez az egész!' Már csak 4 perc volt. Fleur fel-alá járkált a lakásban, mit a mérgezett egér, és máskor hiába sosincs semmire ideje, hiába gondol mindig arra, hogy bárcsak lenne 5 perc szabadideje, most semmit sem tud kezdeni magával. Ekkor a 12-re ért a nagymutató. Fleur vágyakozva az ajtóra nézett, de hiába, nem történt semmi. Csak állt, és várt végtelennek tűnő perceken át. Épp mikor lerogyott volna a kanapéra, megszólalt a csengő.

-Te vagy az Bill? - kérdezte remegő hanggal.

-Igen én, beengedsz?

'Vajon Bill észrevette, hogy mennyire remeg a hangom?' - gondolta Fleur.

-Hát persze! - könnyed léptekkel odasétált az ajtóhoz, majd kitárta.

Billnek majdnem hogy leesett az álla. Már vagy 2 hete nem látta a lányt, és teljesen megfeledkezett arról, hogy valójában milyen szép is. De hogy Fleur nehogy észrevegye zavarát, gyorsan köszönt neki:

-Öm, szia! - köszönt Bill. Elképzelni sem tudta, hogy hogy sikerülhetett ekkora hülyeséget kinyögnie.

-Helló! Szeretném megköszönni, hogy segítesz megtanulni az angol nyelvet. Tudod, nekünk, fh'ansziáknak igen nehéz ez a nyelv.

-Nagyon szívesen, nem tesz semmit. Igazándiból rengetet javult a kiejtésed, csodákat tesz az emberrel, ha Londonban lakik.- motyogta Bill. 'Úristen, olyan vagyok, mint egy 8 éves kisfiú... Na ne már! Szedd össze magad!' - szidta magát.

'Istenem de édes, amikor így zavartan mosolyog!' - gondolta eközben Fleur.

-Na, szóval elkezdjük? - kérdezte Fleur, hogy eloszlassa a kis zavart.

-Tessék? Oh, persze... Szóval...

Majdnem 2 órán keresztül gyakoroltak, vidám perceket szerezve mindkettőjüknek. Mikor ezt Fleur észrevette, csodálkozva, és kicsit döbbenten felkiáltott:

-Ó te jó ég, már ennyi az idő? Bill, én annyira sajnálom! Nem akartalak feltartani!

-Ugyan dehogy tartasz fel! Nincs semmi dolgom, mert azt a feladatot, amit mára a banktól kaptam, még délelőtt megcsináltam.

-Jó, de tényleg nem akartalak feltartani! Biztos van jobb dolgod is, minthogy velem szenvedj itt!

-Egyáltalán nem szenvedek... - ekkor Bill Fleur szemébe nézett, először igazán mélyen.  Arcuk egyre közelebb került a másikéhoz, ajkuk már majdnem összeért, mikor Fleur elhúzódott. Bill a füle tövéig elvörösödött. Elfordult a lánytól, gyorsan összekapkodta cuccait, és közben halkan motyogva elköszönt:

-Hát, akkor én megyek is. Kedden találkozunk. - azzal kiment az ajtón.

-Szia. Igen. - rebegett erőtlenül Fleur. ’Uramisten, ezt most miért tettem? De ezek szerint tetszem neki! Á, nem biztos csak egy érzelmi fellángolás volt, csak elragadta a hév. Én pedig nem szeretnék érzelmi fellángolás lenni!' - De valahol legbelül tudta, hogy Billnél nem csak érzelmi fellángolásról van szó.

Eközben Bill a fejét verte a falba. Ezt miért kellett, te eszement, mi a fenéért akartad megcsókolni? Szóval nem tetszem neki... de mit is gondoltam. Hogy Fleurnak pont én, Bill Weasley tetszenék?! Na mindegy. De mintha láttam volna valamit az ő szemében is... Mindegy. Kedden úgyis találkozunk. Csak azt nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni?

Bill számára csigalassúsággal teltek a napok. Tulajdonképpen nem akarta, hogy kedd legyen, de mégis valahányszor arra gondolt, hogy látja a lányt, szíve nagyot dobbant. Nagyon zavarta a pénteken "majdnem elcsattant" csók. Fleur ugyanígy érzett, de nem akart a fiú számára csak egy futó kaland lenni. Azt akarta, hogy szeressék. Kinézett az ablakon. A várost vastag hóréteg borította, bár még csak november közepe volt. 'Mikor is voltam utoljára teázni? Franciaországban szinte minden héten felkerestem egy új helyet, és mióta Londonban, egyszer sem voltam, pedig az angolok híresek tea-szokásaikról.' - gondolta. Végül úgy döntött, hogy nem valami mugli teaházba ül be, hanem inkább az Abszol úton lévő Siriusba, ami történetesen Bill kedvenc helye volt, ugyebár. A sors fintora, hogy Billnek szintén kedve támadt teázóba menni, gondolta beszélget kicsit Katie-vel, elgondolkodik azon, hogy mi legyen ezután Fleurral, hogy hogyan viselkedjen vele, és hogy vajon a lány hogyan fog viselkedni. Tehát ugyanazon a napon indultak el, ugyanabba a teázóba. Bill két óra körül ért oda, helyet foglalt törzshelyén, amit egy kis kuckónak is lehet nevezni. Miután rendelt egy egzotikusnak hangzó főzetet egy kis sütivel és gyümölccsel, elmélyülten rajzolni kezdett. Rendkívül sok tehetsége volt ehhez, de sosem gondolt rá úgy, mint egy kereseti lehetőségre. Ez elvette volna azt az érzést, ami miatt szeretett rajzolni. Ilyenkor szabadnak érzete magát, kötöttségek és felelősség nélkül. Egy lányt rajzolt; azt a lányt, aki körül gondolatai folyamatosan keringtek az elmúlt napokban. Épp a szeménél tartott, amikor valaki megszólalt a háta mögött

-Ki ez a szépség? - kérdezte Katie.

- Őőő... szóval egy lány. - pironkodott Bill.

- Nem mondod! Egyébként nem jöttem volna rá. Olyan ismerősnek tűnik...

- Nem hiszem, hogy ismernéd. - vágott közbe a fiú.

- De én tényleg láttam valahol... hol is.... Uramisten Bill, most szolgáltam ki ezt a csinos pofikát!

-Kate, ez nem vicces.

-De hát én nem viccelek! - felelte sértődötten a lány. - Te itt benn kuksolsz, én a vendégek közt vagyok, és ez a lány itt van a teázóban, ha érdekel. - mondta, és már el is indult kifelé a kis helységből.

-Katie, várj. Sajnálom. Naaa.... gyere már. Biztos, hogy ő az?

-Nagyon szépen rajzolsz, és a kép teljesen megegyezik a modellel. Nagyon szép lány. Olyan varázslatos...

-Véla. - suttogta Bill.

Katienek kerekre tágultak a szemei.

- Hova ült le? - érdeklődött ismét a fiú.

- Jobb sarok az ablak mellett. Mióta bejött, elmélyülten tanulmányozza az Abszol utat.

-Szerinted odamenjek hozzá?

Katie a rajzra nézett, majd Billre. Ahogy a fiúra nézett, látta a szemében, hogy az minden mozdulatát lesi. Ekkor értette meg, igazán hogy a fiú csakis a kint ülő lányt szereti, és ez egy darabig nem is lesz másképp. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy azt mondja: ne. De semmi mást nem akart, csak hogy a fiú boldog legyen, ezért így szólt:

-Ha a rajzon lévő lány tényleg azonos azzal, aki ott van kinn, akkor menj.

Bill kimászott a kis kuckójából, és leült a lány asztalához. Fleur már nem az utcát szemlélte, hanem olvasott. Bill ekkor végre megszólalt:

-Mit olvasol?

Fleur olyan képet vágott, mint akit nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. Csak nézte a fiút, és nem tudott mit mondani. De aztán sikerült felülkerekednie a zavarán.

-Szia Bill! Az Édentől keletre-t olvasom. Egy varázsló írta, de nem esik szó benne arról, hogy ki is ő valójában, mert a könyv mugliknak készült. Néhány ősének a történetét írta le. Nagyon érdekes dolgok vannak benne az emberi tulajdonságokról.

-Értem. Biztos jó. Hogy kerülsz te ide? Ez a kedvenc helyem, de sose láttalak még itt.

-Ez a kedvenc helyed? Nagyon tetszik. Olyan különleges és megnyugtató.

-Igen. Ezért is szeretem. Figyelj, mivel én itt törzsvendég vagyok, van egy állandó helyem, ahová mindig ülök. Nem akarsz odajönni?

-Hát nem is tudom, hogy jó ötlet e....

-Na, ne kéresd már magad! Nem történhet semmi. - ekkor mélyen a lány szemébe nézett. Erre Fleur szép lassan bólintott.

-Rendben van.

Mikor kényelmesen elhelyezkedtek, Billnek eszébe jutott a rajza, és mikor rájött, hogy nincs a szobában, gondolatban nagyon sokszor megköszönte Katienek. Fleur és Bill nagyon sok mindenről beszélgettek. A lány meglepődött, hogy Bill mennyire okos és kultúrált. A színháztól kezdve a táncon át a mai zenéig mindenről szó esett. Fleur megígérte, hogy vacsorára benéz egyik barátnőjéhez, ezért megkérdezte hogy hány óra.

-Negyed 8. - felelte a szintén elképedt Bill. 'Milyen gyorsan telik az idő, ha vele vagyok!' - gondolta.

-Bill, nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt, de én elígérkeztem estére, szóval remélem nem bánod, de mennem kell.

-Á, semmi baj, megértem.

-Köszönöm. - felelte a lány. Elindult a kijárat felé, mikor Bill lélekszakadva utána rohant, és így szólt.

-Fleur, holnap estére elígérkeztél már?

-Nem.

-Eljönnél velem valahova? - kérdezte meg nagy nehezen a fiú.

-Már azt hittem, meg sem kérdezed meg. - és ekkor szívből a fiúra mosolygott, majd kilépett az ajtón a hóesésbe.